Zöld hírek

Megnyitották az alaszkai vadont az olajkitermelők előtt

Ne maradjon le az 50%-os állami támogatású napelemes rendszerekről! Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja. (x)

A 78 ezer négyzetkilométeren elterülő vadrezervátum kulcsfontosságú élőhely számos állat, köztük a jegesmedve számára, amelynek vemhes nőstényei a térségben alakítanak ki odúkat maguknak a téli hónapokban, hogy azokban hozzák világra kicsinyeiket – olvasható a BBC News honlapján.

A hőmérséklet emelkedésével és a tengeri jég vékonyodásával a ragadozók a szárazföldön, elsősorban a vadrezervátum part menti síkságán kezdtek odukat építeni. A nemzeti park ad otthont továbbá a világ egyik legnagyobb Grant-karibucsordájának, amely nagyjából 200 ezer egyedet számlál. Tavasszal az állatok a part menti síksághoz vándorolnak elleni.

A Trump-adminisztráció most erre a területre – a nemzeti park nagyjából 5 százalékára – vonatkozóan kezdte meg az olajkutatási engedélyek értékesítését. Ezek az kőolaj- és földgázkitermelési jogok tíz évig érvényesek. Az eladás megindításának megakadályozására tett utolsó lépések ugyan elbuktak a bíróságon, ám a környezetvédők és az őslakosok tovább fognak küzdeni a terület megóvásáért.

A jelentések szerint alacsony az érdeklődés a koncessziós jogok iránt, szerdán csupán 14,4 millió dollárért adtak el engedélyeket. 2019-ben a kongresszusi költségvetési iroda azzal számolt, hogy 1,8 milliárd dollár fog befolyni az ANWR két térségére kiadandó jogokból a következő tíz évben. Noha a becslések szerint nagyjából 11 milliárd hordónyi olajat rejthet a vadrezervátum, utak és egyéb infrastruktúra híján rendkívüli költségekkel jár a kitermelés egy ilyen területen. Számos nagy amerikai bank jelezte továbbá, hogy nem fogja támogatni az olaj és földgáz kitermelését a térségben.

Kategóriák: Zöld hírek

Vámkötelessé váltak a Nagy-Britanniából érkező és oda tartó áruk

FN - Magazin - 2021, január 12 - 12:01

Vámkötelessé váltak a Nagy-Britanniából érkező és az oda tartó termékek, mivel az Egyesült Királyság 2020. február 1-jén kilépett az Európai Unióból, január elsején pedig elhagyta az EU vámunióját is – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi, MTI-nek küldött közleményében.Így a magyar kereskedők, vállalkozások és állampolgárok is jelentős változásokat tapasztalhatnak a brexit miatt.

Mint írták az Egyesült Királyság távozása az EU-ból egyben azt is jelenti, hogy 2021. január 1-jétől harmadik országnak, vagyis EU-n kívüli országnak kell tekinteni. Ez alól kivételt képez Észak-Írország, mivel ott az EU vám, áfa és statisztikai jogszabályait kell alkalmazni továbbra is. Ebből adódóan Nagy-Britannia (Anglia, Skócia, Wales) esetében megváltoztak a ki- és beutazás szabályai, valamint a Nagy-Britanniából érkező, illetve oda tartó termékek is vámkötelessé váltak.

A vámügyintézéshez a NAV-nál EORI-számot kell igényelni, amely megtehető személyesen vagy képviselet útján is. Az EU-n kívülről, ez esetben a Nagy-Britanniából Magyarországra érkező, valamint a Magyarországról Nagy-Britanniába induló termékekről vám-árunyilatkozatot kell benyújtani, mivel ez 2021. januártól feltétele a behozatalnak és a kivitelnek. A NAV a benyújtott árunyilatkozat alapján folytatja le a vámeljárást.

A magánszemélyeknek jó tudni, hogy ha Nagy-Britanniából rendelnek, vagy utazásuk során onnan hoznak be árukat, az 2021. januártól EU-n kívülről való behozatalnak számít. Célszerű ezért rendelés, illetve utazás előtt tájékozódni a NAV honlapján elérhető ügyféltájékoztatókból. Ha valaki nem maga akarja intézni vámügyeit, megbízhat maga helyett vámjogi képviselőt is.

Kategóriák: Zöld hírek

Mészárosék családi cége tervezi a Nemzeti Orvosi Innovációs Központot

FN - Magazin - 2021, január 12 - 11:58

Tavaly novemberben indítottak közbeszerzési eljárást a Semmelweis Egyetem II. Sz. Patológiai Intézet Nemzeti Orvosi Innovációs Képző Központ (NOIKK) megvalósíthatósági tanulmányának, illetve az engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának elkészítésére és immár az sem titok,  kik foghatnak hozzá a munkához: a Fejér B.Á.L. Zrt.-n keresztül Mészáros Lőrinc és gyerekeinek az érdekeltségében lévő Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft., valamint a budapesti, de Mosonmagyaróváron is aktív Optimum Term Kft..

A cégek már alá is írták a 548,1 millió + áfás ellenértékről szóló szerződést a beruházást lebonyolító BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-vel.

A nyertesek szép számmal támaszkodnak alvállalkozókra az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok szerint

  • a dr. Viola Árpád idegsebész főorvos résztulajdonában lévő NS Neuro-Service Kft.,
  • a budapesti Richter Mérnöki Iroda Kft.,
  • a több kórházfelújítási projektben is tervezési feladatokat ellátó TOP-KVALITÁS Kft.,
  • a vecsési, orvostechnológiai CG-Med Kft. és
  • a budapesti FUSION ARCHITECT Kft.

segít a több, mint félmilliárd forintos megbízás teljesítésében. Mellettük erőforrásnyújtóként és alvállalkozóként is feltüntették Dr. Kiss Andrást, a II. Sz. Patológiai Intézet vezetőjét. Az összeférhetetlenséget feszegető kérdésünkre a Semmelweis Egyetemtől azt a választ kaptuk, hogy Dr. Kiss Andrást a „Nemzeti Orvosi Innovációs Képző Központ (NOIKK) megvalósításához szükséges folyamathoz kérték fel orvosszakértőnek”.  Hozzátették: a BMSK Zrt. által megvalósuló pályáztatási folyamatban az igazgató nem vett részt, a nyertes cégeknek és azok alvállalkozóinak korábban nem dolgozott.

A II. Sz. Patológiai Intézet épülete az Üllői úton található, az egyik feladat ennek az épületnek  a bővítése és nagyságrendileg egy bruttó 8000 négyzetméteres, hatszintes új épület tervezése, illetve engedélyezési dokumentációjának összeállítása.

A közbeszerzési dokumentáció szerint a NOIKK egy olyan ipari, innovációs és kutatási központ, ami kapcsolódási pont lesz a Semmelweis Egyetem és az „egészségiparban érdekelt hazai és külföldi ipari szereplők közt” és amely „az ipari innovációs és fejlesztési programok bázisa lehet, továbbá az orvosképzés hiányterületeire is megoldást nyújtana”.

A Fejér B.Á.L. Zrt. Mészáros Lőrinc felcsúti vállalkozó, illetve gyerekeinek közös cége, a fiatalabb Mészárosokra utal a cég neve is: a tulajdonos Mészáros Beatrix, Mészáros Ágnes (aki házasságkötése óta a Homlok-Mészáros Ágnes nevet viseli) és ifj. Mészáros Lőrinc. A céget 2015-ben alapították, de a forgalma 2019-ben már meghaladta a 17 milliárd forintot. A Fejér B.Á.L. eredetileg a Mészáros-gyerekek cége volt, édesapjuk csak 2019-ben, egy érdekes megoldással szállt be a közbeszerzéseken rendkívüli sikereket elérő vállalkozásba: 10,6 százalékos a részesedést vásárolt, de úgy, hogy az osztalék fele hozzá kerül.

A Fejér B.Á.L. Zrt. leányvállalata, a Fejér Tervező 2017 márciusában alakult, és a csonka üzleti évben 72,5 millió forintos bevételt értek el, 2019-ben bevételük már meghaladta az egymilliárd forintot.

Kapcsolódó Mészárosék tervezik meg az Állatorvosi Egyetem átalakítását A műemléki védettség alatt álló komplexum átalakításának terveire 690 millió forint megy el.
Kategóriák: Zöld hírek

1000 km-es hatótávú elektromos autó érkezik Kínából

Ne maradjon le az 50%-os állami támogatású napelemes rendszerekről! Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja. (x)

Ezzel a rendkívül sokat ígérő villanyautó bemutatásával, a világ negyedik legértékesebb autógyártójaként, akár véget vethet a Tesla elektromos autógyártásban kivívott egyeduralmának. Az egyre nagyobb kínai piacon a cég elektromos terepjáróival már rangot szerzett, és tovább öregbítette sikereit azáltal, miként az elektromos járműgyártók közül elsőként kivitelezte, hogy villámtöltés helyett megoldható legyen a gépjárművek akkumulátorainak cserélhetősége. Jövőjük meghatározó célkitűzése a Kínán kívüli terjeszkedés.

Az ET7 innovatív rendszerének minden meghatározó paramétere túlszárnyalja a Tesla azonos értékeit. Nagyszabású akkumulátor csomaggal érkezett meg a piacra és jövetele az autonóm gépjárműforgalom eddig meg nem valósított lehetőségeit kínálja. Ami a vadonatúj modell ismérveit illeti, a NIO megelőző gépkocsijainak hajtásláncát a ET7 tovább viszi. Az autó teljesítőképessége 480 kW, 850 Nm pedig a nyomatéka. A teljesítményéből adódik, hogy nulláról százra való gyorsulása is kiemelkedő, 3,9 másodperc. Légellenállási mutatója ugyancsak figyelemre méltó: 0,23 Cd.

Háromféle akkumulátorpakkal rukkol elő az ET7-es. Ötszáz km lesz a legkisebb 70 kWh-ás változat NEDC hatótávja. Hétszáz km-es NEDC hatótáv elérésére fejlesztették ki a közepes változatot, 100 kWh-ás akkumulátorcsomaggal. A legnagyobb megvehető áramforráscsomag, a tervek szerint, 150 kwh-ás teljesítménnyel bír, s ehhez 1000 kilométer NEDC hatótávot irányoztak elő. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy általában nem tükrözik maximális mértékben a valóságot a NEDC hatótáv adatok.

Ennek ellenére még így is kimagasló lehet a legnagyobb áramot felhalmozó és tároló berendezéssel megvalósítható hatótávolság, nevezetesen, egyetlen töltéssel akár több mint 800 kilométert megtehet az autó. Hardverek sokasága jellemzi a NIO ET7-et, amely szükséges előfeltétele az autonóm közlekedés biztosításának. A gépkocsiban harminchárom szenzor található, beépítettek az autóba többek között tizenegy nagy felbontású kamerát, sőt működik benne LIDAR szkenner is. Négy Nvidia Orin chip dolgozza fel az adatokat.

A NIO ET7-es induló beszerzési ára, állami támogatás nélkül, mintegy 69 ezer dollár körüli összeget tesz ki. Arra is lesz lehetőség, hogy olcsóbban, akkumulátor csomag nélkül vásárolják meg az autót. Aki ezt a konstrukciót választja, havi bérleti díjat kell hogy fizessen az akkumulátorért. Az autó szériagyártása és piaci forgalmazása, a cég prognózisa szerint, 2022 elején kezdődhet meg. Az autonóm közlekedést figyelembe véve, a NIO számára a Tesla hozzáállása, szemlélete a mintaadó. Az alapfelszereltség megléte kötelező érvényű a jármű biztonságos működtetéséhez, funkcióinak ellátásához. Az önvezetésnek természetesen ára lesz, havi előfizetéssel igényelhető, érhető el a szolgáltatás.

Kategóriák: Zöld hírek

Keddi HarmoNet horoszkóp 2021-01-12

Harmonet - 2021, január 12 - 08:00
Ma szigorú hangulatban leszünk, nemcsak magunkkal vagyunk kíméletlenek, hanem másokkal is. A véleményünket is keményebben fogalmazzuk meg, s ebből akár sértődések is lehetnek. Fogalmazzunk finomabban! Gondoljuk végig, hogy mennyi kalciumot juttatunk a szervezetünkbe. Idősebb korban a csontok törékenyebbé válhatnak, s ha egyébként is hajlamunk van erre, akkor kellemetlen tünetek elé nézhetünk. Fontos, hogy már fiatalabb korban figyeljünk a kalcium utánpótlásra.
Kategóriák: Zöld hírek

Közel kétszázezer bankkártya-elfogadó hely van Magyarországon

FN - Magazin - 2021, január 12 - 07:39

Már kétszázezerhez közelít a bankkártya-elfogadó (POS-) készülékek száma, az idei évtől további ugrást mutathatnak majd az adatok, mivel januártól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a külföldi szolgáltatóknak is rendszeres adatszolgáltatást rendelt el – írja keddi számában a Világgazdaság a jegybank közlésére hivatkozva. A korábban ismertnél lényegesen jobb helyzetben van a hazai bankkártya-elfogadói infrastruktúra – írja a lap, annak a revíziónak az eredményére hivatkozva, amelynek keretében az MNB átalakította a pénzforgalmi szolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségét.

Míg a korábban ismert jegybanki adatokban a kereskedelmi elfogadóhelyeken lévő bankkártya-elfogadó (POS-) készülékek száma 2018 vége óta visszafogott mértékben, egy számjegyű emelkedést mutatva növekedett, addig a visszamenőlegesen, 2017-ig korrigált, új típusú adatszolgáltatás szerint az elmúlt két év során a kihelyezett POS-készülékek száma negyedévente 11-18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mértéket. Mindennek eredményeképp a piacon az év végére szinte biztosan több mint 200 ezer üzemelő készülék lesz majd – írja a lap.

A korrigált adatok szerint 100 ezer forgalomban lévő kártyára tavaly szeptember végén már csaknem kétezer működő elfogadókészülék jutott. A jegybank közlése szerint ráadásul a mostani adatok az év elején újra nagyot ugorhatnak, miután az MNB csak 2021 elejétől terjesztette ki a külföldi, határon átnyúló szolgáltatókra a pénzforgalomhoz kapcsolódó adatszolgáltatást. Mindez annak következtében okozhat újabb jelentős változást, hogy az elmúlt hónapokban több új, külföldi szereplő érkezett a magyar bankkártya-elfogadói piacra, s az is változást okozhatott, hogy volt olyan pénzintézet, amely a bankcsoport más, külföldi tagjaihoz szervezte ki a bankkártyaüzletágát.

A kereskedelmi törvény változása miatt az online pénztárgéppel rendelkező kiskereskedőknek 2021 elejétől biztosítaniuk kell valamilyen elektronikus fizetési lehetőséget az ügyfeleiknek. Az MNB korrigált adatai szerint a tavalyi harmadik negyedévben 6272-vel bővült a hazai bankkártya-elfogadó kereskedők száma. A revízió azonban ezen a téren a korábbi adatokban nem bővülést, hanem szűkülést jelentett, ami azzal magyarázható, hogy néhány kiskereskedő a korábban a jegybanknak rendesen jelentő hazai partnerét külföldi bankkártya-elfogadó szolgáltatóra cserélte le, amelyekről a jegybanknak csak januártól lesz információja. Emiatt a 2021-es adatsorokon a működő POS-készülékek számán túl a kereskedői elfogadóhelyek száma is nagyot ugrik majd. A POS-szám gyors növekedése, illetve a kereskedői számok visszafogott bővülése ugyanakkor azt jelzi, hogy az egyszerre több POS-készüléket üzemeltető kereskedőknél történt a nyilvántartási változás.

(MTI)

Kategóriák: Zöld hírek

Négyszer rúgták ki azért, mert meg akarta védeni az állam pénzét

FN - Magazin - 2021, január 12 - 06:00

Önt 2006-ban kirúgták a VITUKI Kht. igazgatói székéből, mert azt kérte, hogy a vízügyi kutató állami tulajdonosa ne kótyavetyélje el a cég 7,5 hektáros, értékes Duna-parti ingatlanát, amelyen egyébként most a 204 milliárd forintos atlétikai stadion épül. Mi történt pontosan?

Kaptam egy utasítást. Az akkori környezetvédelmi helyettes államtitkár, Tátrai Miklós közölte, hogy a területet értékesíteni kell, és megnevezte a céget is, amelyik jelentkezik majd érte. Sebtében csináltattam egy vagyonértékelést, egy kipróbált, korrekt céggel, ők 3,8 milliárd forintra értékelték az akkori VITUKI összes ingatlanát. Az értékelést suttyomban csináltattam, és amikor megvolt, beküldtem a minisztériumba azzal, hogy versenytárgyalást javaslok kiírni, mert a jelentkező Wallis által megajánlott ár lényegesen kevesebb a becsült értéknél, és abból nem tud a VITUKI új telephelyet létesíteni.

Megszívlelték a javaslatát?

A minisztérium is csináltatott egy értékbecslést, de abban csak 1 milliárd forint körüli összeg jött ki. Akkor egy pár céget rábeszéltem, hogy adjanak vételi ajánlatot, 2–3 milliárdosokat, köztük volt több ingatlanos mogul érdekeltsége is. Akkor zajlottak az építések a Duna-parton, kapósnak látszott a hely. Számomra természetes volt, hogy egy állami ingatlanegyüttest csak meghirdetve és versenytárgyalással lehet eladni. Ehhez képest Tátrai  kijött a VITUKI-ba, és közölte, a Wallisnak kell eladni, és megmondta az árat is.

Mit lépett erre?

Mondtam neki, verbális utasítást ilyen horderejű ügyekben nem lehet adni, ezért arra kértem, írja le az utasítást, mit kell tennem tulajdonosi képviselőként. „Verbálisan ki is lehet rúgni valakit” – mondta. „Akkor tedd azt” – válaszoltam, és másnap már nem is mehettem be a céghez.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ön ki is tálalt akkor frissében a HVG-nek, A zöld tárca ingatlanüzlete a Wallisszal című cikk ecsetelte Tátrai szerepét, később a Heti Válasz se kímélte az egykori helyettes államtitkárt, Tátrai által futtatott magáncégként említette a VITUKI-befektetőt. Nem lett baja abból, hogy leadta a sztorit a sajtónak és megnevezte azt, aki intézkedett az államnak előnytelennek tűnő üzletben?

Miklós beperelte a Heti Választ, a perben tanúként idéztek be, én pedig szembesítettem azzal, miket mondott, mire utasított az ingatlanügylet kapcsán. Nem mondott ellen. De több bírósági ítélet is született arról, hogy ez az ügylet nem volt makulátlan, ezért is neveztem meg a főszereplőt.

Mit szól hozzá, hogy a VITUKI-területet, amit ön nem akart olcsón adni, a magyar állam egy bő évtized múlva visszavásárolta 16,5 milliárd forintért? Egészen pontosan egy céget vett meg az állam, benne a 15 hektáros területtel, aminek durván a fele a volt VITUKI-ingatlan.

Randa egy ügylet. Az ingatlan eladása valamikor a 2006-os választás környékén történt. Akkoriban – egy akkor még ellenzéki – fideszes potentát nálam dolgozott a VITUKI-nál. Miniszteri értekezleten utasítottak, hogy rúgjam ki, de megvédtem, mert úgy gondolom, párthovatartozás miatt nem eshet bántódása senkinek. Viszont kértem, hogy menjen el az övéihez, gátolják meg, hogy ennyire áron alul adják el a VITUKI ingatlanjait.

A Magyar Narancs cikke szerint az akkori ellenzék annyira nem igyekezett meggátolni, hogy széthordják a VITUKI-t.

Akkoriban kétpártrendszer volt, a szocik és a Fidesz megegyeztek, hogy a fele a papáé, a másik fele a mamáé.

Nagy fene politikai konszenzust éreztem az ingatlanügylet mögött, egyik felet sem zavarta, hogy az állam egy pár milliárdot bukik. A lopkodásnak az idők során amúgy csak a technikája és a mértéke változott.

Több a párt, így most már nem lehet a mutyit kettéosztani.

Mihez fogott, amikor kirúgták?

Csináltam egy céget, hogy többször az életben ne rúgjanak ki. Sose hagytam, hogy meglopjanak, és nem volt, aki kirúgjon.

Akkoriban nagy port vert fel, hogy 98 százalékos büntetőadót akart fizettetni az éppen hatalomra kerülő Orbán-kormány a végkielégítésekre, a 2010 novemberében hozott törvény „a társadalmi igazságérzetet sértő, közpénzekből származó juttatásokra külön mértékű adót” állapított meg. Önre is vonatkozott a verdikt, mennyit kellett befizetnie?

Ez jogi abszurdum volt, a visszamenőleges jogalkalmazás tilalmába ütközött. Az Alkotmánybíróság végül ezt a törvényt hatályon kívül helyezte, így nem kellett befizetnem egy fillért sem. Amúgy nem bagatell összeg lett volna – menedzserszerződésem volt a VITUKI-val –,  2–3 hónapra eső bér és a jutalom után kellett volna fizetnem. Furcsamód ugyanis jutalom járt nekem, mert az eredmények jók voltak a cégnél.

A „Kedves Államnak” címzett nyílt levelében kérte sok évvel ezelőtt: „tudomásul veszem, hogy soha nem köszönted meg azt, hogy mindig a Te érdekeid, és nem az aktuális hatalom elvárásai szerint cselekedtem, ezért számtalan hátrány ért, de akkor legalább ne tekints olyan polgárnak, aki megsérti a társadalmi igazságérzetet!” Válaszolt valaki valaha a levélben foglaltakra?

A Heti Válaszban lehozták, de nem, soha. Annyi reakció volt, hogy az Alkotmánybíróság  hatályon kívül helyezte a törvényt.

Van valami köze az ingatlan eladásának ahhoz, hogy a VITUKI eltűnt a térképről?

Komoly nemzetközi presztízse volt a cégnek, de ma már valóban nincs a térképen, felszámolás alá került. Időnként egyetemekről telefonálnak, hogy a végzős hallgatók diplomamunkáihoz szükséges csapadék, vízállás, vízhozam stb. idősorok kellenek, de ezek ma már nagyon nehezen hozzáférhetők. A VITUKI-ban  megfizethetetlen érték halmozódott fel, többek között a felszíni, felszín alatti vizek állapotának 100 éves adatsorai voltak. Minden ebek harmincadjára jutott. Közvetlen kapcsolat talán nincs az ingatlanügylettel, bár az igaz, hogy az eredeti tervből sem lett semmi. Eredetileg arról volt szó, hogy a VITUKI egy kisebb területre húzódik vissza, mert valóban nem volt szüksége mind a 7,5 hektárra. Felmértük, hány négyzetméteres iroda, labor, vízparti telek kell, mekkora tanácsterem szükséges az egyébként jelentős oktatási tevékenységhez, mibe kerül a költözés, és mennyi kiesést jelentenek az elmaradó bérleti díjak, amit akkoriban az alaptevékenységre fordítottunk. Így kalkuláltuk ki, hogy mekkora vételárat kellene legalább elérni. Ez kisebb volt a Danson cég értékbecslésénél, megelégedtünk volna a 3,8 milliárdnál kevesebbel is, de ebből sem lett tárgyalási alap.

A VITUKI már az utolsó esete volt, előtte háromszor rúgták ki különböző állami pozíciókból, mindig azért, mert nem akart asszisztálni ahhoz, hogy megkárosítsák az államot. Mikor kezdődött a sorozat?

Először 1995-ben rúgtak ki. Talán 50 millió körüli vitatható támogatásról volt szó. Mondtam, hogy én ezt nem tudom aláírni. De hát olyan rendes ember vagy, miért nem írod alá? – kérdezte a felettesem. De hát pont azért nem tudtam! Akkor menesztettek először, és aztán jött a helyemre Szilvásy György, akivel már az Antall-kormány idején is dolgoztunk.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Miért kellett az ön jóváhagyása ilyen csekély összeghez?

Közigazgatási államtitkár voltam, és amikor pénzügyekben megszorultak, és alá kellett írni valamit, akkor a közigazgatási államtitkárhoz vezetett az út, nagy szava volt ugyanis a költségvetési források felhasználásánál. Nagy kár, hogy azóta már megszűnt ez a pozíció. Az Antall-, a Boross-, a Horn-, az első Orbán-kormánynál és Medgyessy Péter idejében is dolgoztam az államapparátusban. Szerettem, amit csináltam, viszont nem szerették, ahogy csináltam.

Két évvel később a privatizációs szervezetnél miért kellett  szednie a sátorfáját?

Az akkori Állami Privatizációs és Vagyonkezelő  Rt.-ben környezetvédelmi igazgató voltam. Felmérettem a teljes állami vagyont és azt, hogy az eladásra váró cégeknél mennyi a környezeti helyreállítás költsége, amit a privatizációs vételárban akartam érvényesíteni. Akkor sok nyugati befektető jött, hogy megvenné valamelyik állami céget, kérdezte, mi a környezeti teher, azt beárazta, és eldöntötte, hogy a kármentesítéssel súlyosbított vételár megéri-e neki. A magyar privatizáció azonban nem ilyen volt. Kérés érkezett hozzám egy kármentesítési tendereztetés közben, az egyik országgyűlési bizottság elnöke jelezte, hogy melyik nagy építőipari cégnek kellene nyernie. Hiába mondtam, hogy a kiszemelt cég a versenyzők között a 4. helyen van, nem lehetséges, hogy győzzön a tenderen. A válasz az volt, hogy akkor megszűnik a környezetvédelmi igazgatóság, beszél a miniszterrel. Ki is rúgtak, ahogy kell.

2002-ben is elcsapták. Azt ki tette?

Ne írjunk neveket, így 80 felett nem szeretném a maradék időmet bíróságon tölteni. A minisztérium átvilágításáról volt szó, és mindjárt kiderült, hogy igen jelentős összeget szántak rá. Mondtam, hogy rendben, de akkor közbeszerzést kell kiírni a feladatra. Ám rögtön közölték, hogy ezzel ne foglalkozzak, holnap jönnek, akik majd átvilágítják a tárcát. Így is lett. Jöttek, és én mentem.

Ezeket a korrupciós ügyeket jelezte annak idején a közpénzek ellenőrzéséért vagy az elszámoltatásért felelős szerveknek, személyeknek?

Elszámolás az nem volt. Bár ismertem őket, jeleztem is, nem néztek meg semmit.

Ha újrakezdhetné, mit csinálna másképp?

Semmit.

Ha az ember lefekszik valamelyik politikának, akkor attól kezdve szakállt kell növesztenie, mert nem tud tükörbe nézni.

Sajnos apám „félrenevelt”, szerinte lopni, csalni nem szabad, ez lett belőle. Ha azt kérdezi, hogy ha hívnának közigazgatási pályára, az a válasz, hogy mennék. Lassan tolókocsin visznek, de rongyolnék, ha környezetvédelemről lenne szó, megyek, ha úgy érzem, hogy valamit még meg lehet menteni.

Kategóriák: Zöld hírek

Lemaradt a tavalyi napelemes pályázatról? Újra pályázhat!

Ne maradjon le az 50%-os állami támogatású napelemes rendszerekről! Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja. (x)

Múlt héten jelent meg a hivatalos uniós pályázati oldalon egy közlemény, mely szerint módosulni fog az otthoni napelemek telepítését is segítő hitelrendszer – számol be a Portfolio. Az uniós energiahatékonysági pályázatot 2020 novemberében keretkimerülés miatt rövid idő alatt felfüggesztették, miután túligényelték a 76 milliárd forintos büdzsét. Az utolsó elérhető napokban rengetegen próbálkoztak pályázással. Néhány nappal később a lebonyolításért felelős Magyar Fejlesztési Bank olyan áttekintő közleményt adott ki, mely alapján az sejthető: nemcsak ideiglenes felfüggesztésről, hanem végleges lezárásról is szó van.

A közelmúltban bejelentett, utólagos módosítások január 8-tól érvényesek, és akár több ezer embert is érinthetnek. A „Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel” (GINOP-8.4.1/A-17) nevű program célja, hogy segítse a lakosságot az energiahatékonyság növelésében, gyakorlatilag a napelemes, hőszigeteléses és hasonló munkálatokat érinti. A bejelentésben az eljárási rend és a termékleírás változásait külön is kiemelték.

Módosultak többek közt a biztosítékokra vonatkozó általános rendelkezések és az adóstársak KHR-ben végzett ellenőrzésére vonatkozó rendelkezések is. Emellett megváltozott a pályázat közép-magyarországi régiós kiírása is – igaz, itt a programot már jóval előbb felfüggesztették, így sokkal kevesebb lehet az érintett. A módosításokról összességében elmondható, hogy enyhítésként értékelhetőek.

Arról egyelőre nincs hír, hogy minden jogosult pályázó megkapja-e az igényelt összeget, vagy lesznek-e olyanok, akiket az alapkeretre történő ráemelés ellenére is elutasítanak majd. A közelmúlt változásai ugyanakkor arra utalnak, hogy a döntéshozók lazítani próbálnak a rendszeren, hogy minél többeknek biztosíthassák a szükséges forrást az átalakításokhoz.

Aki mostanában gondolkozik otthona energiahatékonyságának növelésén, esetleg egy napelemes rendszer telepítésén, annak a 2021 januárjában elindított otthonfelújítási támogatás komoly segítséget jelenthet. 

Kategóriák: Zöld hírek

Akadozik az OTP SZÉP-kártya oldala

FN - Magazin - 2021, január 11 - 16:15

Reggel óta nem tudta lekérdezni olvasónk az OTP SZÉP-kártyája egyenlegét, és azt írta, az oldal is hol bejött neki, hol nem. Az OTP Portálok délutáni megkeresésünkre azonnal válaszolt. Mint írták, oldaluk hétfőn egy átmeneti technikai hiba miatt a megszokottnál lassabban működik. Hozzátették, a lassulás nem érinti az OTP SZÉP-kártyák működését, azokat a kártyabirtokosok a megszokott módon tudják használni. Az OTP Pénztárszolgáltató szakemberei már dolgoznak a megoldáson. Az okozott kellemetlenségért elnézést kértek.

Frissítünk!

A kártyakibocsátó tájékoztatása szerint kedd délelőtt óta zavartalanul működik a portál.

Kategóriák: Zöld hírek

Uniós pénzekre várnak a kisvállalkozások

FN - Magazin - 2021, január 11 - 15:09

A november 11-én érvénybe lépett járványügyi intézkedések ismeretében végzett, negyedik negyedéves kutatás szerint a kis- és középvállalkozások bizalmi indexe az előző időszakhoz képest 2 pontot emelkedett, így a mutató 9 ponton áll.

„Az augusztusi eredményekhez képest emelkedett az index értéke, ami azt mutatja, hogy óvatosan, de bizakodva tekintenek a 2021-es évre a hazai kkv-k. Ez annak köszönhető, hogy javultak a vállalati hitelkamatokra, valamint az európai uniós forrásokra vonatkozó várakozások” – mondta a K&H kkv-szegmens marketingvezetője.

Kapcsolódó Cégek tízezrei mozdultak rá a jegybanki pénzre Csaknem 1500 milliárd forintnyi hitelt vettek fel a kkv-k az NHP Hajrá keretében.

„Úgy tűnik, a vállalkozások már megtanultak együtt élni a bizonytalansággal, és amennyire lehet, alkalmazkodtak a változásokhoz. A december 18-án bejelentett újabb gazdaságvédelmi lépések várhatóan pozitív hatása pedig valószínűleg a jövő évtől mutatkozik majd meg” – foglalta össze Kökény Roland.

Legstabilabb a mezőgazdaság

A mikro-, valamint a kisvállalkozások várakozásai enyhe javulást mutatnak. Az előző negyedévhez képest némileg növekedtek az idei évre vonatkozó kilátásaik (3 pont és 14 pont), nekik köszönhető a főindex enyhe javulása.

Eközben a 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű középvállalkozások hangulata számottevően romlott: 13 pontos zuhanással 19 ponton áll, ám összességébe véve még így is ők tekinthetőek a legbizakodóbbnak.

Az ágazatokat tekintve továbbra is a mezőgazdasági cégek a legoptimistábbak, mivel várakozásaik jelentősen, 19 pontról 25 pontra emelkedtek.

Az ipari, kereskedelmi, valamint a szolgáltatási szektor várakozásai ehhez képest csupán kismértékben javultak. Az üzleti felmérés alapján mindegyik ágazat esetében pozitív várakozások láthatók: az ipar jelenleg 11, a kereskedelem 10, a szolgáltatás szektor várakozásai pedig 6 ponton állnak.

Kategóriák: Zöld hírek

Több mint 50 új fajt azonosítottak brit kutatók 2020-ban

Ne maradjon le az 50%-os állami támogatású napelemes rendszerekről! Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja. (x)

Az új élőlények között a pillangóktól a majmokig a legkülönfélébb fajok képviseltetik magukat. Felfedeztek például egy mianmari majomfajt, egy ganajtúrófélét Új-Guineában és egy új hínárfajt a Falkland-szigeteken. A múzeum munkatársai 2020-ban nevet adtak eddig ismeretlen zuzmóknak, darazsaknak, kacslábú rákoknak, apró tarantuláknak és tüdőtlen szalamandráknak. “Egy olyan évben, amikor a biomassza globális tömege kisebb, mint az ember termelte tárgyak tömege, olyan, mintha azt kellene minél előbb dokumentálnunk, amit elveszítünk.

Az 503 újonnan felfedezett faj emlékeztet minket arra, hogy egyetlen kíváncsi, rendkívüli hatalommal rendelkező faj vagyunk, mely kezében tartja sok más faj sorsát” – mondta Tim Littlewood, a múzeum tudományos igazgatója. A szakértők eddig csaknem kétmillió különböző életformát ismertek meg a Földön, de valódi számuk a korábban becsült 8,7 milliónál jóval több is lehet. Az új DNS-elemzéses technikák révén ugyanis a látszólag hasonló élőlények különbözőségei is feltárhatóvá váltak.

A sors váratlan fordulatai is szerepet játszottak egy-egy felfedezésben. A Pseudoacanthocephalus goodmani nevű új parazita férget az Amietophrynus gutturalis nevű varangy ürülékében fedezték fel, miután a varangy véletlenül egy turista poggyászában eljutott Mauritiusról Cambridge-be. Még a mosógépet is megjárta a ruhákkal együtt, mielőtt észrevették volna az állatot. A múzeum gyűjteményében lévő mintegy 80 millió példány is szolgált új felfedezésekkel. Az egyik új faj, az Oedipina ecuatoriana nevű tüdőtlen szalamandra egyetlen egyed alapján ismert, melyet több mint 100 éve gyűjtöttek be, azóta van a múzeum tulajdonában.

Ezek a féregszerű kétéltűek az esőerdők talajába fúrva élnek, bőrükön keresztül lélegeznek. A leglátványosabb felismerés a Trachypithecus popa (Popa langur) nevű majomfaj felfedezése volt, ezt ugyanis korábban más fajokkal keverték össze. Egy mianmari kihunyt vulkán oldalában él, de a múzeum gyűjteményében több mint 100 éve meglévő bőrök és csontok alapján azonosították. Súlyosan veszélyeztetettnek számít, mindössze 200-260 példány él belőle vadon.

“Reméljük, hogy a fajok elnevezése segíti védelmüket” – mondta, a múzeum emlősökkel foglalkozó kurátora. A legtöbb felfedezést a bogarak rendjében tették a kutatók: 170 új fajt azonosítottak, köztük egy Új-Guinea-i szkarabeuszbogarat, karmosbogárféléket Brazíliában és egy apró, mocsárkedvelő bogarat Malawiban. A szakértők 70 új darázsfajt, három új méhfajt, 9 új éjjeli lepkét, hat új százlábút, kilenc laposférget, egy pillangót és 10 mohaállatkát azonosítottak. A Természettudományi Múzeum munkatásai nevet adtak 122 új, fosszíliaként megismert fajnak és 10 új ásványnak, mely jelentős eredmény, mivel mindössze nagyjából 6000 ásványféle ismert.

 

Borítóképünk illusztráció.

Kategóriák: Zöld hírek

Guller Zoltán: A belföld lett az új külföld

FN - Magazin - 2021, január 11 - 12:26

A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint

– mondta a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Facebookra feltöltött évindító videójában.

Guller Zoltán úgy véli, a legjobb forgatókönyv szerint is legalább tíz hónap kell, hogy az ágazat el tudja érni a járvány előtti szintet. A jelenlegi helyzetben az az alapvető cél, hogy az újrainduláskor felkészülten lehessen várni a turistákat, és minél többen folytathassák a tevékenységüket, a jövőben versenyképes szereplői lehessenek az újrainduló turizmusnak.

A tavalyi év az egész világon drámai törést hozott a turizmusban, így Magyarországon is. A százezrek megélhetését és a GDP több mint 13 százalékát biztosító ágazat 2020 márciusában hatvan nap alatt „teljesen a padlóra került” – mondta Guller Zoltán, kiemelve, hogy a magyar kormány a helyzet súlyosságát felismerte, és az elsők között jelentette be a turizmus-vendéglátást segítő akciótervet, ami európai szinten is példaértékű volt. Az intézkedések elsődleges célja volt, és most is az közlése szerint, hogy a munkahelyeket megmentsék, és a vállalkozásokat életben tartsák.

Guller kitért arra, hogy a tavaszi óvatos újranyitást követően soha nem látott eredményt ért el a belföldi turizmus, „a belföld lett az új külföld”, július-augusztus felülmúlta a 2019-es számokat.

A járvány második hullámában a kormány ismét azonnali lépéseket tett a szektor megsegítésére. A támogatás egyetlen feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra – sorolta. Hozzátette: az ideiglenesen bezárni kényszerült vállalkozásoktól átvállalták a bérköltségek felét, és járulékot sem kell fizetniük. Ezt a segítséget a vendéglátóhelyek, szálláshelyek, rendezvényszervezők mellett már a buszos vállalkozások, és az utazásszervezők is megkapták, és egészen addig meg fogják kapni, amíg újra nem nyitnak.

Kategóriák: Zöld hírek

A működő olaj- és gázfúró kutak száma 1975 óta a legalacsonyabb szintre esett a világon tavaly

Ne maradjon le az 50%-os állami támogatású napelemes rendszerekről! Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja. (x)

A Baker Hughes olajipari szolgáltató számításai szerint 2020-ban átlagosan 1352 olaj- és gázfúró kút működött a világon. Egy évvel korábban, 2019-ben a számuk 2177 volt. Decemberben a termelő olaj- és gázfúró kutak száma 1104 volt világszerte, több a novemberi 1074-nél. A tavaly decemberi szám ugyanakkor 939-cel volt alacsonyabb volt a 2019 decemberinél. A múlt hónapban az Egyesült Államokban működő olaj- és gázfúró kutak száma novemberhez képest 29-cel 339-re nőtt, Kanadában pedig 5-tel kereken százra emelkedett.

Decemberben a termelő olaj- és gázfúró kutak száma Európában 97 volt (-5), Afrikában 53 (-10), a Közel-Keleten 242 (+3), Latin-Amerikában 109 (+8), az ázsiai és csendes-óceáni térségben pedig 164 volt, nem változott a szám novemberrel összevetve. Az előző negatív rekordot 1999-ben jegyezték fel, abban az évben átlagosan 1457 olaj- és gázfúró kút működött a világon, míg a legtöbb 1981-ben, 5624. A Baker Hughes 1944 óta közöl adatokat a működő fúró kutak számáról. Kezdetben amerikai és kanadai adatokat ismertetett, 1975 óta globális adatközlő.

Kategóriák: Zöld hírek

A Jófogáson próbálnak bankkártya-adatokhoz jutni adathalászok

FN - Magazin - 2021, január 11 - 09:19

A Jófogás felhasználóitól próbálják kicsalni bankkártyáik adatait adathalászok. Erre maga az oldalt üzemeltető cég hívta fel a figyelmet.

Szeretnék felhívni a figyelmedet, hogy amennyiben igénybe veszed a Háztól-Házig szolgáltatást vagy más szállítási módot akár eladóként, akár vevőként, semmilyen esetben sem kell megadnod előre a bankkártyádon szereplő adatokat.

A Jófogás arra kért a vásárlókat, ha egy hirdető, vagy egy érdeklődő olyan linket küld, amelyen keresztül elfogadhatja, avagy jóváhagyhatja a vásárlást, azt ne nyissák meg.

Ha a linket mégis megnyitotta, utána legalább ne adja meg a kártyaadatait

– írta a cég.

A Blikk cikke szerint a Jófogás azt tanácsolja, aki ilyen felületen bármilyen bankkártya-, vagy személyes adatát megadta, rögtön vegye fel a kapcsolatot a számláját vezető bankkal, majd tegyen feljelentést a rendőrségen.

Kategóriák: Zöld hírek

A Jófogás eladóit vették célba a Viberen a csalók

FN - Magazin - 2021, január 11 - 09:10

A már nem használt babakocsit szerette volna eladni egy 35 éves budapesti édesanya, 49 ezer forintért, amikor átverték. A babakocsit a Jófogáson hirdette meg, és Viberen keresztül jelentkezett nála vevőként múlt csütörtökön Andrei egy ukrán országhívóval kezdődő telefonszámról, és arról próbálta meggyőzni, hogy a vételárat már letétbe helyezte, csak jóvá kell hagynia olvasónknak a tranzakciót, egy űrlap kitöltésével, amin meg kell adnia a bankszámlaszámát is. Bár olvasónk gyanakodott, hogy valami nem stimmel, végül mégis kitöltötte az űrlapot. Óvatosságból azonban szinte teljesen kiürítette azt a bankszámláját, aminek a számát megadta.

Elmondása szerint ezután ezer rubel jelent meg nála az OTP-direkt alkalmazásban, mintha beérkező pénz lenne, de miután rájött, hogy az csak 4000 forintnak felel meg, elutasította a tranzakciót. Ezek után vonták le az ezer rubelt a számlájáról – azóta sem érti, ez hogyan történhetett, és abban reménykedik, hogy az általa megadott adatok alapján nem fogják később is megkopasztani. A bankot értesítette, ott azt mondták neki, menjen majd be jegyzőkönyvet felvenni.

Értesítette a Jófogást, ahol megerősítették, átverési kísérletről lehetett szó, ezután rendőrségi feljelentést is tett.

Így tévesztik meg a felhasználókat

Több felhasználótól érkezett a Jófogáshoz jelzés arról, hogy Viberen vagy más külső szolgáltatón, néhány esetben pedig a Jófogás üzenetküldő rendszerén keresztül küldött üzenetben keresték fel őket ismeretlenek, akik rossz magyarsággal írt üzenetben érdeklődtek a hirdetett termékük iránt – válaszolta megkeresésünkre a portál.

Egy olyan weboldalra mutató linket is elküldtek az üzenetben, ahol az eladó a küldő általi állítólagos vásárlást fogadhatja el. Ez az oldal szintén egy rosszul megszerkesztett, rossz magyarsággal írt szöveget tartalmaz és a felhasználók bankkártya adataira kérdez rá az eladás felhasználó általi „jóváhagyása” után. A további megtévesztés érdekében a csalók használták a Jófogás védjegyeit is (például a logót és a márkához kapcsolódó színeket), hogy azt a látszatot keltsék, mintha ez az áloldal a Jófogáshoz tartozna.

Hozzátették, az ilyen kísérletek mögött jellemzően nem egyetlen tettes áll és nem csak egyetlen oldal felhasználóit célozzák meg. Tudomásuk szerint ez az adathalász próbálkozás eddig felhasználóik rendkívül csekély százalékát érintette. A bejelentések alapján inkább az eladókat keresték meg hasonló módon.

Erre érdemes figyelni

Ha valaki olyan érdeklődő üzenet kap, amely láthatóan furcsa nyelvezettel íródott, annak megfogalmazásához valamilyen fordítóprogramot használtak, ne válaszoljon arra – tanácsolja a Jófogás.

Ha egy érdeklődő akár a Jófogás üzenetküldő rendszerén keresztül, akár más módon (például Viber-üzenet, SMS) egy linket küld azért, hogy a másik fél ezen keresztül fogadja el a fizetést vagy hagyja jóvá a vásárlást, ne kattintson a linkre, ne adja meg bankkártya adatait.

A Jófogás szállítási folyamatainál egyik félnek sem kell előre megadnia a bankkártya adatait egy másik felhasználó részére, vagy egy másik felhasználó által küldött felületen, és nem is javasolják, hogy a felhasználók bármilyen esetben ilyen adatot megadjanak. Amennyiben valaki akár eladóként, akár vásárlóként arra próbálja őket rávenni, hogy bankkártyájuk vagy esetleg valamely személyazonosító igazolványuk adatait adják meg, illetve küldjék el, akkor azt semmiképp ne tegyék.

A fentieken kívül általánosságban azt javasolják, hogy a megvásárolni kívánt termékért soha ne utaljanak előre, ha lehet, válasszák a személyes átvételt vagy a háztól-házig szolgáltatást, ahol a fizetés a futárnál, a termék kiszállításakor történik. A Jófogás egyetlen szolgáltatásánál sem indokolt ugyanis, hogy a vevő a termék átvételét megelőzően fizessen az eladónak.

Minden esetben célszerű alaposan ellenőrizni az internetes felületeket. Csak ismert bank biztonságos oldalát használjuk, amennyiben lehetséges, minden vásárlásnál kiegészítve a kétlépcsős azonosítással (biztonsági kódos megerősítés) – tanácsolják. Az adathalász üzenetekben gyakran használhatnak céges logókat és a vállalatról összegyűjtött grafikus elemeket is. Az üzenetekben található hivatkozásokat igyekeznek úgy megtervezni, hogy az olyan legyen, mintha a szolgáltatáshoz köthető vállalat weboldalára irányítana tovább. Célszerű ezért minden gyanús üzenetnél ellenőrizni például a küldő e-mail címét, a weboldal teljes domain nevét, mert ezek alapján is rendszerint megállapítható, ha másolt felületről vagy forrásról van szó.

Javasolták továbbá, hogy aki bármilyen visszaélést tapasztal, tegyen feljelentést a rendőrségen.

Megteszik a szükséges lépéseket

A Jófogás jelezte, hogy minden hasonló esetet komolyan vesz, ilyenkor – többek között – figyelmeztetik felhasználóikat a veszélyre, hatósághoz fordulnak és segítik a hatóság munkáját, illetve felhívják felhasználóik figyelmét a biztonságos vásárlásra, valamint a gyanús, kerülendő adatszolgáltatásokra is.

Folyamatosan igyekeznek monitorozni az oldalukon feladott hirdetéseket, és vizsgálni azok valóságtartalmát. Az előzetes ellenőrzés mellett utólag is ellenőriznek, illetve a felhasználói bejelentések alapján is vizsgálják a hirdetőket és az érdeklődőket, amennyiben pedig szükséges, korlátozzák az oldalon folytatott tevékenységüket. Ha pedig több felhasználót érintő visszaélésről szereznek tudomást, bizony esetekben büntetőfeljelentést tesznek. A konkrét ügyben is erre készülnek.

Olvasónk pénteken délután jelezte, hogy újabb „vevő” kereste meg, hasonló formában mint Andrei, ezúttal egy bolgár országhívóval kezdődő számról.

Kategóriák: Zöld hírek

Hétfői HarmoNet horoszkóp 2021-01-11

Harmonet - 2021, január 11 - 08:00
Ma türelmetlenebbek leszünk, nehezebben mennek az aprólékos feladatok. Meg vagyunk győződve arról, hogy kizárólag nekünk lehet igazunk, így könnyen keveredünk vitába. Sajnos erőszakosan akarjuk meggyőzni egymást. Ma fogyasszunk több gyümölcsöt, rendkívül jót tesz szervezetünknek! Akik hajlamosak a savasodásra, bánjanak kicsit óvatosabban a gyümölccsel, éppen a savtartalma miatt. Jó ötlet, ha egyúttal néhány darab kekszet is elropogtatunk.
Kategóriák: Zöld hírek

Jó üzlet télen napelemet szereltetni a tetőre?

Ne maradjon le az 50%-os állami támogatású napelemes rendszerekről! Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja. (x)

Akár évszakmentes kategóriába is sorolhatnánk a napelemet, hiszen immáron nem kritérium hogy csak nyáron, illetve a sok napfénnyel teli időszakban lehet hadra fogni, működtetését érdemben hasznosítani. A napelemgyártás technológiai vívmányainak köszönhetően, a fejlesztések lehetővé teszik, hogy a panelek télidőben is képesek legyenek mind több energiát termelni. Természetesen teljesítményük nem vetekszenek a nyári mennyiség hozadékával, ám még ez a szerényebb produktum is segítheti a háztartások, vállalkozások energiaellátását.

Mi ad magyarázatot a panelek téli hasznosítására? Több összetevő eredményezi. Az ideális módon beállított (téli dőlésszögük 40-50 fok), vékony fedőréteggel bevont naphőgyűjtőkről még a nagyobb mennyiségű hó is gyorsan lecsúszik. Ezáltal lehetővég válik, hogy a kevesebb napfény mihamarabb energiát produkáljon, a teljesítmény csökkenés a minimalizálódás irányába alakuljon.

Kulcskérdés, azaz a hatásfokot meghatározó szempont, hogy a működtetett napelem típus milyen mértékben kamatoztatja, érzékeli a szórt, illetve a direkt napsugárzást. A polikristályos napelem például szórt fényben „dolgozik” erőteljesebben, teljesít jobban. Hatásfoka ekkor nem esik vissza jelentősen, ám miután a paneleket csak szórt napfény éri, ebből csekélyebb mennyiségű energiát tud produkálni, vagyis mindent egybevetve, az előállított energia kisebb mennyiségű lesz.

Ami a téli napenergia elszámolást illeti, a hozamcsökkenés miatt a hálózatba visszatápláló napelemes rendszer esetében, folyamatosan szem előtt kell tartani, hogy az energia szolgáltató biztosítsa az éves elszámolás lehetőségét. Ez mentesít ugyanis a téli fizetési költségektől, a szolgáltató számára is egyértelmű, hogy a nyári hálózatba történő többlet energia visszatáplálás fedezi az éves szükségletet. Ahol sziget üzemű napelemes rendszer működik, ott a háztartás, vagy a vállalkozás független a szolgáltatótól, következésképpen a nyár folyamán előállított energiát a rendszer akkumulátoraiban tárolják. Innen nyerik a napfényben szegény hónapokban szükséges energiamennyiséget.

Kategóriák: Zöld hírek

Megszűnt az illeték: ingyenes lett egy sor közigazgatási ügy intézése

FN - Magazin - 2021, január 10 - 20:18

Ez az újabb adócsökkentés évi ötmilliárd forintot hagy az ügyintéző magyar állampolgároknál és vállalkozásoknál. Az egyik legrégebbi múltra visszatekintő állami bevétel a közigazgatási hatósági eljárási illeték, amelyről éppen a koronavírus-válság idején mondott le a kormány – jelentette ki Izer Norbert.

Kapcsolódó Így adózunk 2021-ben Összeszedtük, melyek a legfontosabb adóváltozások.

Főszabály szerint 2021. január 1-jétől az elsőfokú közigazgatási hatósági eljárások nem esnek eljárási illetékkötelezettség alá. Az intézkedés az ország versenyképességét is javíthatja. Az ügyintézés is gyorsabbá, és az állam oldalán is egyszerűbbé válik.

A cégeknek például ingyenes lesz a korábban még 10 ezer forintba kerülő adóügyi méltányossági kérelem. Ez most, a koronavírus-válság miatt nagy segítséget jelenthet a nehéz helyzetbe került cégeknek – emelte ki az államtitkár.

Az idei évtől gyakorlatilag megszűnik az általános,  3 ezer forintos illetékfizetési kötelezettség. Így több igazolás is ingyenesen beszerezhető.

Január 1-től már nem kell illetéket fizetni a többi között a közös háztartásban élésről, az életvitelszerű helyben lakásról, az élettársi kapcsolatról vagy a telephely alkalmasságáról szóló igazolás kiállításáért. A birtokvédelmi eljárásért, valamint a jegyzőnél tett bejelentésekért sem kell fizetni, így például a kereskedelmi tevékenység bejelentésért sem – sorolta Izer Norbert.

A kedvező változás révén nemcsak az általános, háromezer forintos illeték szűnt meg, hanem több elsőfokú közigazgatási hatósági eljárásért fizetendő, speciális illetéktétel is. Így megszűnt az eljárási illeték az elsőfokú építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági eljárásoknál (például építési, bontási, használatbavételi engedélyezési eljárás, a használatbavétel tudomásul vétele), illetve a közigazgatási eljárásban kiállított, nem díjköteles másolatok, kivonatok esetében is – összegezte az MTI.

Kategóriák: Zöld hírek

Vasárnapi HarmoNet horoszkóp 2021-01-10

Harmonet - 2021, január 10 - 08:00
Ma könnyed optimizmus, derűlátás jellemzi a napot. Nagy lelkesedéssel látunk neki a nehéz munkáknak, bár a pontosságot igénylő feladatoknak nem örülünk. Zavar minket, ha nem adnak nekünk igazat. Ma a paradicsom, paprika napja van, ezek a zöldfélék sok értékes anyaggal, vitaminnal láthatják el szervezetünket. A paprikák közül válasszuk a sötétebbeket, - minél élénkebb a színe, annál több hasznos anyag található benne! Egy salátát mindenképpen tartalmazzon a mai napi étrendünk!
Kategóriák: Zöld hírek

A 3 millió forint támogatást, akár hőszigetelésre is fordíthatjuk

Ne maradjon le az 50%-os állami támogatású napelemes rendszerekről! Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja. (x)

Nagyon sok múlhat azon, hogy mennyire sikerül megakadályoznunk az otthonunk és a környezete közötti hőátadást. 2021. január 1-én indult a legújabb családi otthonfelújítási program, melynek részleteiről itt írtunk bővebben. A különböző bel- és kültéri munkákra, például a hőszigetelés korszerűsítésére fordítható támogatás segítségével akár 3 millió forint is megspórolható. A felújítás megkezdése előtt nem árt átvenni, hogy mikre érdemes odafigyelni az átalakításkor. A megfelelő hőszigetelés részleteiről a brit Energy Saving Trust írt összefoglalót, ezúttal az alapokat, azaz a falak szigetelését mutatjuk be.

Energetikai szempontból ez a lakások és a házak egyik gyenge pontja: a nem jól szigetelt otthonoknál a hőveszteség mintegy harmada a falaknál történik. Az első és legfontosabb dolog annak kiderítése, hogy otthonunk falai milyen anyagból épültek, illetve milyen szerkezetűek – beszélhetünk többek között üreges téglákból, tömör téglákból, betonból vagy vegyes anyagokból épített falakról.

Az üreges falaknál a specialista kívülről tölti fel az üres helyeket, míg a tömör falaknál a szigetelés belülről és kívülről történik. Fontos kiemelni, hogy az otthonfelújítási program esetében a munkát szakemberre kell bízni, máskülönben nem számíthatunk a támogatásra.

Azt, hogy az átalakítás mennyibe kerül, illetve mennyit spórolhatunk vele, számos tényező befolyásolja, kezdve a fal típusától, az átalakítandó felület méretén és helyén át egészen az otthon szerkezetéig, nagyságáig. A munka megkezdése előtt érdemes több, egymástól független szakértővel is egyeztetni, hogy a lehető legpontosabb képet kapjuk.

Az is fontos, hogy a szigetelésre megfelelő garanciát vállaljon a kivitelező. Nagy általánosságban elmondható, hogy a jó hőszigetelés anyagi szempontból közép vagy hosszú távon térül meg, de a hőveszteség mérséklése az egészségre és környezetünkre is kedvezően hathat.

Kategóriák: Zöld hírek