FN - Magazin

Tartalom átvétel
Friss hírek - Tiszta tartalom
Frissítve: 1 nap 16 óra

Ha minden külföldről érkező magyar kamionosnak karanténba kell mennie, akkor bajba kerül az árufuvarozás

2020, március 28 - 14:29

Arra kéri Müller Cecília tisztifőorvost a Nit Hungary, azaz a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, hogy ne tegye taccsra a nemzetközi teherfuvarozást. A tisztifőorvos csütörtök este kiadott határozata ugyanis a külföldről hazatérő magyar kamionosokat házi karanténba küldi két hétre, ami ellehetetlenítheti a magyarországi fuvarozókat. A házi karantén azokra vonatkozik, akiknél a koronavírus-gyanúját nem állapítja meg egészségügyi vizsgálat; azoknak, akiknél igen, a kijelölt karanténban kell maradniuk.

A Nit Hungary attól tart, hogy a határozat versenyelőnybe hozza a külföldi fuvarozókat, ha ők feltételekkel (a szállítmány lerakását követően 24 órán belül el kell hagyniuk az országot) ugyan, de mehetnek, a magyar sofőröknek pedig karanténba kell menniük a külföldi utak után. Továbbá hivatkoznak az Európai Unió álláspontjára is, miszerint az árufuvarozás fenntartását biztosítani kell.

tiltó határozatban a többi között azok az intézkedések szerepeltek, amelyek lejárnak a veszélyhelyzet lejártával együtt. Mint ismert, az ellenzék nem járult hozzá a felhatalmazási törvény házszabálytól eltérő tárgyalásához, így arról a jövő héten szavaz majd a parlament. Mivel azonban a veszélyhelyzet addigra lejár, a kormány arra kért minden illetékest, hogy saját hatáskörben hosszabbítsa meg az intézkedéseket. Ezt tette Müller Cecília is.

A Nemzeti Népegyészségügyi Központ határozatában azonban a teherfuvarozással kapcsolatban vannak olyan tilalmak is, amelyek eddig nem voltak érvényben. A jogszabály kötelezi a teherforgalomban belépő személyeket, hogy a magyarországi belépéskor egészségügyi vizsgálatnak vessék alá magukat (az Országos Mentőszolgálatnak kell elvégeznie a vizsgálatokat).

Eddig nem kellett egészségügyi vizsgálat, de az volt a szabály, hogy ha veszélyeztetett helyről érkezett a sofőr (péládul Olaszországból), akkor karanténba kellett vonulnia. Amennyiben nem voltak tünetei, újra dolgozhatott, csak ezt be kellett jelentenie az egészségügyi hatóságnak, és a bejelentésről szóló dokumentumot magával kellett vinnie. Most viszont a rendelet alapján a vizsgálat alapján egészségesnek mutatkozó magyar sofőr sem mehet fuvarba két hétig, ha külföldről érkezett.

  • A külföldi sofőröknek a szállítmány lerakodását követő 24 órán belül el kell hagyniuk az országot,
  • Tranzitszállítás esetén a legrövidebb úton és idő alatt, a kijelölt útvonalon el kell hagyniuk az országot, és amíg Magyarországon közlekednek, kötelező szájmaszkot és gumikesztyűt viselniük.

Ha az egészségügyi vizsgálat a koronavírus-fertőzés gyanúját állapítja meg:

  • a magyar állampolgárságú sofőr kijelölt karanténba kerül,
  • nem magyar állampolgár pedig nem léphet be az országba.

A határozat szerint a rendőrségnek is közre kell működnie a fenti szabályok betartatásában.

Mindez azt jelenti, hogy a külföldről hazaérkező magyar teherfuvarozók két hétig sehova nem mehetnek, így ahogy egyre nagyobb számban kerülnek a sofőrök karanténba, idővel elfogynak, és bajba kerülhet a nemzetközi fuvarozás. Közben a tünetmentes nem magyar állampolgárságú sofőrök szinte zavartalanul végezhetik a munkájukat.

A Nit Hungary, azaz a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete ügyvezető titkára, Dittel Gábor is így értelmezi a rendeletet, de a helyzet mégsem ilyen egyértelmű. Mint lapunk kérdésére elmondta, már egyeztetett a rendőrséggel, és szóban arról tájékoztatták, hogy a karanténnal kapcsolatos eljárásrend álláspontjuk szerint nem változott. Azaz

  • magyar járművezető a karantén kötelező 14 napos tartama alatt abban az esetben vállalhat újra gépkocsivezetői munkát, ha a biztonságos vezetésre képes állapotban lévőnek tartja magát, nem tapasztalja magán a betegség tüneteit, és ezt munkáltatója is így ítéli meg.
  • Ha a sofőr munkáltatójával egyetértésben úgy dönt, hogy munkába áll, annyi kötelezettségük van, hogy értesíteniük kell az illetékes járványügyi hatóságot arról, hogy elhagyta a sofőr a karantént.
  • A házi karanténból újra munkába álló magyar sofőr az országot az egyébként tranzitútvonalként vagy humanitárius korridorként is nevezett kijelölt útvonalakon (az autópályákon) hagyhatja el, és legfeljebb az azok mentén kijelölt üzemanyagtöltő állomásokon tankolhat.

Dittel Gábor szerint az ORFK tájékoztatása alapján az egészséges sofőr továbbra is felmenthető a karantén alól és dolgozhat, ha bejelenti a karantén elhagyását. Az ügyvezető főtitkár konzultált az Információs és Technológiai Minisztérium államtitkárával is, aki elmondása szerint egyetértett a Nit és a rendőrség álláspontjával, és erről ígérete szerint tájékoztatják az operatív törzset is.

Kértük az ORFK-t és az ITM-et is, erősítsék meg, mehetnek-e az egészséges sofőrök fuvarba, vagy sem. Amint válasz érkezik tőlük, frissítünk.

Kiemelt kép: Kamionok várakoznak a csanádpalotai magyar-román autópálya-határátkelőhely közelében. MTI/Rosta Tibor

Kategóriák: Zöld hírek

A világ összeomlik körülöttünk, de a magyar gazdaság növekedni fog?

2020, március 27 - 18:34

Meglepő előrejelzéssel rukkolt elő a napokban a Magyar Nemzeti Bank. A kedden nyilvánosságra (de március 19-ei állapot alapján készült) dokumentumban azt jósolja a jegybank, hogy koronavírus-világjárvány ide vagy oda, idén bő 2 százalékkal nő a magyar gazdaság. Ugyan nagy a bizonytalanság, ezért egy sávot is feltüntettek, pozitív és negatív forgatókönyveket is alapul véve, de még így is azt tartalmazza az anyag, hogy a legrosszabb esetben is stagnálhat, nagyon enyhe visszaesést szenvedhet el a magyar gazdaság. A jegybanki előrejelzéshez az adatokat tehát a bő egy héttel ezelőtti állapot szerint vették figyelembe, azaz már a járványról szóló friss információk birtokában született az előrejelzés. Ennek ellenére a decemberben készült prognózishoz képest alig vettek vissza a növekedési becslésből, pedig akkor még gyakorlatilag senki nem ismerte fel a koronavírus-veszélyt.

Meglepő ez több okból is. Egyrészt másfél hete, hogy nagy banki elemzőházak a világgazdaság egészére 0 százalékra rontották az idei gazdasági növekedési becslésüket, de egyre több helyen már akkor a recesszióba csúszást sem tartották kizártnak. Azóta pedig csak romlott a helyzet, ahogyan sorra ismerik fel a kormányok, hogy mekkora a baj, milyen nehezen lehet lefékezni a járványt, egyre drasztikusabb intézkedésekre kényszerülnek államok. (Az olaszoknál a hétvégén döntötték el, hogy a nem létszükségleti termékeket gyártó üzemeken kívül a többit leállítják, csak így vehetik fel a harcot a vírussal, ehhez képest még a szigorodó magyar kijárási korlátozások is rendkívül enyhék.) Nem csoda, hogy durva megrázkódtatásra számítanak a legtöbben.

Másrészt legnagyobb kereskedelmi partnerünk, Németország sem ússza meg a recessziót idén. Már tíz nappal ezelőtt is erre utaltak jelek, azóta pedig jobb nem lett a helyzet.

Két makrogazdasági elemzővel beszéltünk, egyikük március közepén úgy látta, hogy idén másfél százalékos visszaesés és másfél százalékos növekedés közötti sávban érkezhetünk meg, azóta viszont a beérkező adatok és a járványügyi előrejelzések miatt felülvizsgálja prognózisát.

Az tuti, hogy mínusszal kezdődik az idei évi gazdasági változás, a kérdés csak az, hogy megáll-e 2-3 százaléknál a visszaesés vagy ennek a duplája lesz

– mondta.

Egy másik közgazdász is azt magyarázta, hogy ha a legoptimistább verzió következik be, és 2-3 hónap alatt újraindulhat a termelés a leálló gyárakban, újra elkezdenek szállingózni a vendégek a szállodákba, kávézókba, akkor sem ússzuk meg másfél százaléknál kisebb visszaeséssel az évet.

De ha a legrosszabb forgatókönyv érvényesül, és a járványt csak a jövőre elkészülő vakcina állítja meg, idén pedig újra és újra le kell állítani a gazdaság nagy részét, újra és újra korlátozni kell az emberek mozgását, mert a szigorítások felengedése után újra kezdene elhatalmasodni a vírus, akkor idén ugyan még egy számjegyű lehet a visszaesés, de az még nagyobb baj, hogy akár a jövő év is recessziós lehet.

Úgy kalkulál ez a makroelemző, hogy a második negyedévben brutális, akár 15-20 százalékos is lehet a csökkenés az első negyedév termeléséhez képest.

Ezekkel egybevágnak a Portfolio.hu szerdai felmérésében szereplő, szintén név nélkül nyilatkozó elemzők becslései. Volt, aki 6 százalékos idei visszaeséssel kalkulál, a legoptimistább is fél százalékos pluszt mond csak.

Azt lehetett gondolni kedden, hogy a jegybank szakértői tudnak valamit a készülő kormányzati intézkedéscsomagról, már csak azért is, mert a magyar mentőcsomag egyelőre még a GDP fél százalékát sem éri el, holott a fejlett országokban bejelentett csomagok a GDP 15-20 százalékát is kiteszik. Az Egyesült Államokban szerdán elfogadott mentőöv is óriásira sikeredett. Nem is csoda, a járvány első igazi hetében ott több mint 3 millióval nőtt az első ízben munkanélküli segélyért folyamodók, vagyis a most elbocsátottak száma. Ilyen hatalmas szám még a 2008-as gazdasági válság idején sem volt, akkor a legmagasabb heti szám 800 ezer friss állástalan volt. Elemzők most 1 milliós adatra számítottak, ennek a triplája lett a valóság.

Ehhez képest a csütörtökön elárult részletes adatok arra utalnak, hogy a jegybank csak a már bejelentett intézkedésekkel számolt, vagyis ez azt is jelenti, hogy szerintük igazából komolyabb újabb beavatkozásra sincs szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaság ne feküdjön meg.

A jegybanki előrejelzés számai alapján

  • a járvány pár hét múlva véget ér (holott csütörtökön a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, szerinte csak idén júniusban-júliusban tetőzik a kór, és a világ legnagyobb részén is még gyorsul a járvány),
  • alig lesznek elbocsátások (a miniszter szerint csak márciusban 30-40 ezren veszítik el munkájukat, a következő hónapokban csak az a kérdés, hogy hány százezernél áll meg ez a mutató, és a pénzügyminiszter is egyre pesszimistább hangot üt meg),
  • és hogy az elmúlt években megfigyelt vágtató bérek idén is 10 százalék körüli mértékben nőnek.

A meghökkentő jegybanki feltételezésekre rámutatott a Portfolio.hu is.

Az optimista előrejelzés alighanem a jegybankelnök gazdaságpszichológiai elképzeléséből táplálkozik. Matolcsy György régóta képviseli azt a nézetet, hogy a várakozások annyira befolyásolják a tényleges gazdasági döntéseket, hogy egyre feljebb kell húzni a várakozásokat. Ennek eddigi leghíresebb példáját az első Orbán-kormány idején, 1998-tól adta a 7 százalékos gazdasági növekedés hajtogatásával. (Az nem jött össze.) Úgy fest, a már most is drasztikus leépítésekbe kezdett, vagy gyárbezárásokat elhatározó cégtulajdonosok kevésbé hisznek az idei gazdasági növekedési jóslatnak.

Kiemelt kép: Mónus Márton /MTI

Kategóriák: Zöld hírek

Pánikvásárlás: majdnem 2 milliárdot költöttünk csak vécépapírra

2020, március 27 - 15:55

A járvány kirobbanásának hetében, a 10. héten a magyarok 98%-a már hallott a koronavírusról, és 10-ből hatan már a fertőzés megjelenése előtt aggódtak miatta. A veszélyhelyzet kihirdetése előtt még csupán 11% kezdte el a járványkamra feltöltését – derült ki a Nielsen 800 fő bevonásával készült reprezentatív, országos felméréséből.

A rendkívüli helyzetre adott fogyasztói reakció egy hét alatt 57 milliárdos forgalmat generált a kiskereskedelmi láncok szkennelt adatai alapján, ami csaknem 50 százalékos értékbeli emelkedés az előző évhez képest. A 11. hét legnépszerűbb termékköre a háztartási papíráru volt, azon belül a vécépapír fogyott legjobban, amelyből mintegy 150%-al többet vásároltak, csaknem 1,8 milliárd forint értékben.

Megvan az oka, hogy mindenki feltankol vécépapírbólKlasszikus társadalmi dilemmával néz szembe az, aki felvásárolja a készletet.

Március 5. és 12. között már gyakorlatilag a magyar lakosság egésze (98%-a) hallott a COVID-19-ről, az azóta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által pandémiának nyilvánított koronavírus-fertőzésről.

A kutatás ezen időszakában csupán a válaszadók több mint negyede tett lépéseket járványkamrája feltöltéséért, ekkor jellemzően tartós élelmiszert (82%), gyógyszert (67%) és higiéniai termékeket (65%) vásároltak. Ebben az időszakban – a határzár életbe lépése előtt – a tervezett utazásokat mindössze a válaszadók fele tervezte lemondani.

A bejelentések után azonnal megindult a felvásárlás

A március 9-15. közötti adatokból egyértelmű összefüggés rajzolódik ki a kormányzati lépések és a vásárlási adatok között. Az iskolák digitális tanmenetre történő átállása és az ajánlott otthoni munkavégzés hatására a magyar fogyasztók elözönlötték a boltokat. Míg a február végi első felvásárlási roham a tartós élelmiszerek betárazásáról szólt, addig a 11. hét a vegyi áruk felhalmozását is magával hozta.

Lesz tojás elég, igaz, pár forinttal drágábbanMindenki megnyugodhat.

„A vizsgált hétben a szkennelt heti adatok alapján 56,9 milliárd forintot hagytunk ott a boltokban” – mondta Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen Connect ügyvezető igazgatója. „Ez különösen amellett, hogy március 15-én minden zárva tartott, nagyon magas szám, 47%-os értékbeli növekedés az előző év azonos időszakához képest” – tette hozzá.

A kosárméret jelentősen nőtt (mintegy 50%-kal), a drogériáknál pedig 50%-ot meghaladó forgalomemelkedés volt tapasztalható.

Kapósak a szószok is

A cukor megtartotta vezető szerepét a 11. héten is, értékbeli forgalma háromszorosára nőtt az előző év azonos időszakához képest. Jelentősen megugrott a szószok (+195%) és a száraztészta (+192%) értékbeli forgalma is.

A liszt és rizs forgalmi adatai továbbra is rekordeladásokat mutatnak. Az öt kategóriára hozzávetőleg 2,8 milliárd forintot költöttünk a vizsgált időszakban.

A vegyi áruk között a vitaminok taroltak: értékbeli eladásuk éves összehasonlításban megnégyszereződött, hasonló forgalmi trenddel a tisztítószerek és szappanok fértek még fel a dobogóra.

Érdekesség, hogy a vécépapír forgalma a 9. és 10. héten még nem ugrott meg kimagaslóan, de a 11. héten már csúcsokat döntött: 196%-kal többet költöttünk a kategóriára az előző év azonos időszakához képest. Ezekre a vegyiáru-kategóriákra 2 milliárd forintot szántak egyetlen hét alatt a fogyasztók.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Kategóriák: Zöld hírek

A plázák nyitva maradnak, pedig sok üzletbe nem is mehetünk be. Hogy van ez?

2020, március 27 - 15:23

A plázákat továbbra se csukják be, jóllehet szombattól szigorúbb intézkedéseket, kijárási korlátozást vezet be a kormány. Egy sor üzlettípust bezárásra ítéltek, de azért ne lepődjünk meg, ha a plázákban nyitva találjuk némelyiket.

Csak alapos indokkal lehet elhagyni a lakóhelyünket, és a pénteken rendelet fel is sorolta azok a helyeket, ahova elmehetünk vásárolni, ügyet intézni.

  • Beszerezhetjük a munkavégzéshez nélkülözhetetlen anyagokat, eszközöket, például a műszaki cikket, építőanyagot, eszközöket árusító üzletekben.
  • Vásárolhatunk napi fogyasztási cikket árusító élelmiszer- és egyéb üzletekben (az utóbbiak közé tartoznak a drogériák), az állateledelt, takarmányt, mezőgazdasági cikkeket árusító üzletekben, piacon, gyógyszertárban, trafikban és benzinkúton.
  • Mehetünk fodrászhoz, manikűröshöz, kerékpárszervizbe, bankba, postára, biztosítóhoz.
Hova mehetek szombattól, és hova nem?Sportolni már csak egyedül lehet, enni csak otthon. Vehetünk-e tévét, mehetünk-e temetőbe? Vannak még nyitott kérdések a szombaton életbe lépő kijárási korlátozással kapcsolatban. A többit igyekezzük megválaszolni.

A rendelet ennél bővebb alaposindok-listát tartalmaz, mi most csak azokat a helyeket emeltük ki, amelyek előfordulhatnak egy plázában is. Ami nem szerepel a felsorolásban, olyan ügy miatt tehát nem hagyhatjuk el az otthonunkat. Vagyis nem mehetünk el otthonról azért, hogy felkeressünk mondjuk cipő-, ruha-, háztartásigép-, bútor vagy óraboltot, de nincs a listán az újságos, sőt a telefontársaságok üzletei sem, ahogy a horgászbolt, kaszinó, lottózó sem, sőt az iparcikküzletek sem. Érzünk némi következetlenséget is a felsorolásban, hiszen fodrászhoz, manikűröshöz lehet menni, hiába jelentős a személyes kontaktus ezeknél a szolgáltatásoknál, de ezek szerint pedikűröshöz és kozmetikushoz nem.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A felsorolásban nem szereplő helyeknek nem lesz érdemes nyitva tartaniuk, hiszen senki nem mehet el otthonról azért, hogy azokat felkeresse. Viszont a plázák bezárását továbbra sem rendelték el.

A helyzetre rálátó forrásunk szerint ma az a helyzet, hogy a plázák „nem engedik” bezárni az üzleteket, arra hivatkozva, hogy egyelőre nincs bezárási kötelezettség, délután háromig mindenki nyitva lehet, nincs vis maior, vannak viszont érvényes hosszú távú bérleti szerződések. A hosszú távú, euróalapú szerződéseket nem lehet egyik hétről a másikra felmondani. És mivel euróalapúak, a romló forintárfolyam miatt ezen is nyernek a plázák, az üzletek meg veszítenek. Úgy tudjuk, van olyan üzlet is, amelyik már bezárt, de a pláza akkor is követeli tőle a bérleti díjat, és nem hajlandó alkudni sem.

Vagyis a plázák megtehetik, hogy ragaszkodjanak a bevételükhöz, akkor is, ha az üzleteknek nincs.

A plázaberuházások nagy része hitelből valósult meg. Ezzel tehát biztosított lehet a plázák mögött álló finanszírozó bankok bevétele is. Forrásunk más bérbeadókról hallott, akik esetleg hajlandóak engedni a bérleti díjból, a plázák viszont nem. A következmény az lehet, hogy ha az érintett üzleteket nem látogathatja senki, be kell csukniuk, ahhoz viszont, hogy a bérleti díjukat továbbra is tudják fizetni, azonnal fel kell mondaniuk az alkalmazottaiknak, ami megint csak pénzbe kerül nekik.

Forrásunk szerint amennyiben a kormány kimondaná, hogy a plázáknak is be kell zárniuk, az már egy erősebb vis maiort jelentene, és nehezebb lenne érvelniük a plázának egy esetleges peres eljárásban.

Kiemelt Kép: Balogh Zoltán /MTI

Kategóriák: Zöld hírek

Megéri halogatni a hiteltörlesztést? Ezt érdemes tudni a moratóriumról

2020, március 27 - 14:11

A minap jelentek meg a Magyar Közlönyben a koronavírus-járvány miatt bevezetett hiteltörlesztési moratórium részletszabályai. Bár az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet némileg ellentmondásosan fogalmaz, csütörtökre a Miniszterelnökséget vezető miniszter tisztázott néhány fontos kérdést. Gulyás Gergely elmondta:

a moratórium lejártával, 2021. január elsejétől a kölcsönök eredeti törlesztőrészlete nem emelkedhet, csak a visszafizetés futamideje hosszabbodik meg.

A miniszter szerint remélhetőleg az az összeg, ami az intézkedésnek köszönhetően marad a családoknál, a gazdaság életben tartását, erősítését, a fogyasztás növelését szolgálja. A tisztánlátás érdekében ezért összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, amiket a kormányzati intézkedésről tudni lehet.

Hogy működik a moratórium?
  • A hiteltörlesztési moratórium 2020. március 19-étől 2020. december 31-éig tart. Tehát azoknak az adósoknak, akik mindvégig kihasználják a lehetőséget 9 hónapnyi felmentést ad a havi részletek fizetése alól.
  • A moratórium csak a 2020. március 18-a éjfélig folyósított hitelekre vonatkozik, az ezt követően kiutalt, új hitelekre nem.
  • A moratórium automatikus. Vagyis, aki nem jelzi a bankjának, hogy kimaradna, és törlesztene tovább, annak felfüggesztik a törlesztést.
  • A moratóriumba az év folyamán bármikor be lehet lépni, tehát, aki most úgy dönt, hogy törleszt tovább, ám később nehézségei adódnak, az is kihasználhatja később a segítséget.
Nő a tartozás, hogyan kell fizetni?
  • Lényeges szabály, hogy a moratórium ideje alatt a meg nem fizetett kamatot nem adhatják hozzá a tőketartozáshoz. Ez azért fontos, mert kamatos kamatot nem számíthatnak fel a bankok.
  • A moratórium alatt felhalmozódott, meg nem fizetett kamatot, a 2021 elején újrainduló törlesztés során egyenlő részletekben kell megfizetni a törlesztőrészletekkel.
  • Az eredetileg megállapított törlesztőrészletek viszont nem emelkedhetnek. Vagyis a hitel futamideje lesz hosszabb.
  • A futamidő értelemszerűen 9 hónappal nő automatikusan, ennyi időre szól a moratórium. Azonban még ezen felül is nő a futamidő, ugyanis a meg nem fizetett kamatokat bele kell építeni a törlesztőrészletekbe, így további hónapokkal nyúlik majd a törlesztés.
Kinek éri meg?
  • Az átmeneti intézkedéssel mindenképpen drágulna a hitelek, ám az szerződésenként vizsgálandó, hogy kinek kedvez, és kinek kevésbé előnyös a moratórium. A döntést egyedi helyzetek, és egyéni mérlegelés határozza meg.
  • A Bankmonitor számítása szerint például egy olyan adós esetében, aki 20 millió forint lakáshitelt vett fel 2016-ban öt százalékos kamat mellett, nem feltétlenül éri meg. Bár a havi törlesztőrészlete mindvégig 131 ezer forint lesz, a 9 hónapos moratórium ideje alatt plusz 653 ezer forint kamattartozást is összegyűjt, így hitelének teljes futamideje 240 hónapról 257 hónapra ugrik, vagyis majd másfél évvel hosszabbodik a futamideje. A teljes visszafizetendő összeg pedig egymillió forinttal emelkedik.
  • A Magyar Nemzeti Bank oldalán megjelent szakcikk viszont kifejezetten ajánlja a moratórium kihasználását. A szerzők szerint többnyire jobban járnak az ügyfelek a moratóriummal. A szerzők tízmillió forintos hitelösszeg mellett úgy számolnak, hogy a 9 hónap automatikus hosszabbítás mellett további 5 hónappal nyúlik meg a törlesztés, és ez esetben csupán 340 ezer forintnyi kamatterhet kell utólag kifizetni.

Az MNB becslése szerint a lakossági hitellel rendelkezők 80 százaléka él a moratórium lehetőségével. Ez esetben 2900 milliárd forintnyi törlesztőrészletet nem kell az idén megfizetni, ha csupán az adósok fele él a lehetőséggel, akkor pedig 1800 milliárd forintnyi részletet nem tudnának év végéig beszedni a bankok és pénzintézetek. Előbbi esetben a bankok 450 milliárd forint elmaradt kamattörlesztést szenvednének el, ami körülbelül 50 milliárd forint veszteséget okozna számukra.

Kiemelt kép: Bielik István /24.hu

Kategóriák: Zöld hírek

MNB: lehet rövidített nyitvatartása bankfiókoknak, a lényeg, hogy mindenkit szolgáljanak ki

2020, március 27 - 13:58

Az MNB – összhangban a kormány kijárási rendeletével – elvárja, hogy a pénzügyi intézmények a vírusveszély idején is tartsák nyitva fiókjaikat és szolgálják ki ügyfeleiket azokban. Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy – ha az ügyfelek személyes kiszolgálási igénye ténylegesen lecsökkent – egyes fiókoknál rövidített nyitvatartást vagy a nap egy szakában csak az időseknek történő ügyfélkiszolgálást alkalmazzanak. Jelentős számú ügyfélkifogás esetén vissza kell térni a megszokott nyitvatartáshoz – írja közleményében a jegybank.

A jegybank a folyamatos ügyfélkiszolgálásra vonatkozóan ezt az elmúlt napokban a pénzügyi intézményeknek küldött vezetői körlevelekben is jelezte.

A kormányrendelet értelmében holnaptól a lakóhely/tartózkodási hely/magánlakás elhagyására csak a jogszabályban meghatározott alapos indokkal kerülhet sor. Ilyen a személyes megjelenést igénylő ügyintézés, többek közt a pénzügyi szolgáltatások fiókokban történő igénybevétele is.

Az elmúlt hetekben – többek között az állampolgárok példás önmegtartóztató magatartásának hatására – ugyanakkor a pénzügyi intézmények személyes ügyfélszolgálatain jelentős mértékben visszaesett a személyes ügyintézés iránti igény.

A jegybank szerint e helyzetben elfogadható megoldás, ha egy-egy pénzügyi intézmény – saját ügyfeleinek személyes kiszolgálásra vonatkozó tényleges igények alapján – az eddiginél rövidebb nyitvatartási időszakot (pl. ügyfélkiszolgálási napokon 15.00 h-kor történő fiókzárással) határoz meg egyes fiókjainál. Ugyancsak mód van arra, hogy a pénzügyi intézmények is válasszák szét korcsoportonként ügyfeleik személyes, a fiókokban történő kiszolgálásának időpontját.

Amennyiben azonban a személyes ügyfélkiszolgálás e megoldásai miatt jelentős számú ügyfélpanasz érkezne az adott piaci szereplővel szemben, akkor annak haladéktalanul vissza kell térnie megszokott nyitvatartási rendjéhez.

A személyes ügyfélfogadás idejéről, s különösen annak megváltozásáról a pénzügyi intézményeknek minden körülmények között valamennyi kommunikációs csatornájukon (az adott fióknál, honlapjukon stb.) egyértelműen tájékoztatniuk kell ügyfeleiket. Ha egy bankfiókban esetleg korlátozott nyitvatartás lép életbe, vagy az időlegesen bezár, fokozottan kell arra figyelni, hogy biztosítsák és folyamatos fenntartsák a környékbeli ATM-hálózatban a megfelelő készpénzmennyiséget.

Az MNB változatlanul szorgalmazza, hogy az ügyfelek minél nagyobb arányban vegyék igénybe – amennyiben erre lehetőségük van – a személyes ügyintézés helyett az egyszerű, kényelmes, gyors és számos éjjel-nappal elérhető szolgáltatást nyújtó elektronikus csatornákat pénzügyeik intézésére. A jegybank elvárja, hogy a pénzügyi intézmények erről tájékoztassák kommunikációjukban ügyfeleiket.

Kategóriák: Zöld hírek

70-ről 2 dollár alá zuhant az olaj ára egyes kitermelőhelyeken

2020, március 27 - 13:45

Brutális folyamatok játszódnak le a nyersolaj világpiacán. Év elején még 70 dollár felett volt a nyersolaj hordónkénti világpiaci ára. A koronavírus-járvány elhatalmasodása 20 dollár környékére küldte az árat.

Most pedig vannak olyan kitermelőhelyek a világon, ahol 2 dollár alatt jár az ár.

A szállításnak is van költsége, és amely kitermelőhely nincs tengerpart közelében, ott nagyon bezuhant az ár, a világpiaci árat meg sem közelíti. A Portfolio.hu cikke szerint Kansasban (amely az Egyesült Államok közepén helyezkedik el) 1,75 dollár a hordónkénti ár. Szibériában 10 dollár csupán.

Egymás után kényszerülnek bezárni a kútjaikat az olajtermelők. Ilyen 35 éve nem volt.

Kiemelt kép: New York, 2020. március 9. Alkusz a New York-i Értéktõzsdén 2020. március 9-én. A Wall Streeten felfüggesztették a kereskedést, miután a kõolaj világpiaci ára négyéves mélypontra zuhant a határidõs jegyzésekben. Elõzõleg Szaúd-Arábia bejelentette, áprilistól hordónként 6-8 dollárral csökkenti minden nyersolajtermékének árát és napi 10 millió hordó fölé emeli kitermelését. MTI/AP/Richard Drew

Kategóriák: Zöld hírek

100 neves közgazdász kéri, hogy a kormány komolyabb intézkedésekkel segítse az embereket és a cégeket

2020, március 27 - 11:22

Eddig 100 magyar közgazdász írta alá azt a nyílt levelet, amelyben amerikai kollégáink mintájára arra kérik a magyar döntéshozókat, hogy minél előbb hozzanak komolyabb gazdaságpolitikai lépéseket négy területen:

  • Befektetés az egészségügyi rendszerbe,
  • A vállalatok támogatása a munkahelyek megőrzése érdekében,
  • A nehéz helyzetbe kerülő háztartások támogatása,
  • A pénzpiacok működésének segítése.

Ahogy a levél végén is  írják, arra kérik a magyar kormányt és az Országgyűlést, hogy fogadjanak el egy kibővített gazdasági csomagot, ami a lehető leggyorsabban segít a bajba jutott magyar embereknek és vállalatoknak. A legfontosabb, hogy minél előbb lépjünk, nehogy túl késő legyen. (A magyar kormány által eddig két körben elfogadott intézkedéscsomagot több makrogazdasági elemző is nagyon visszafogottnak ítélte, több nyugati államban hozott mentőöv 10-20-szorosa, vagy még több szöröse a magyarénak. (Az eddigi magyar csomag a GDP 0,5 százalékát teheti ki, a fejlett világban 15-20 százalékos ez az arány.)

A levelet számos ismert Magyarországon és külföldön kutató közgazdász is aláirta. A hazai egyetemek és intézetek közül megtaláljátok az aláírók között a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Közép-európai Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetőit, kutatóit, oktatóit, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ Közgazdaság-tudományi Intézete, a Budapest Intézet, Kopint-Tárki és a Pénzügykutató Zrt. kutatóit és elemzőit.

A nyílt levél bárki számára elolvasható, benne vannak az érvek, és az aláírók listája bővült is.

Kiemelt kép: Berlin, 2017. november 17. A Siemens AG német gépipari konszern dolgozói a tömeges elbocsátások ellen tüntetnek Berlinben 2017. november 17-én, miután a vállalat az elõzõ napon bejelentette, hogy világszerte 6900 alkalmazottat bocsát el az erõmûvi, valamint a hajtómû és gázturbina üzletágának nehézségei miatt. Az érintett alkalmazottak mintegy fele Németországra jut, ahol három üzemét is bezárja a Siemens. (MTI/EPA/Felipe Trueba)

Kategóriák: Zöld hírek

Mészáros Lőrinc öccséhez továbbra is zavartalanul ömlik a közpénz

2020, március 27 - 10:58

Még csak március van, de Mészáros János két cége, az Adept Enviro Kft. és a Herceghalom Interat Zrt. már közpénzes munkához jutott.

  • Legújabb cége, az Adept Enviro Kft. a Naturaqua Környezetvédelmi Zrt.-vel és a Wessling Hungary Környezetvédelmi Kft.-vel közösen nyert el egy 1,5 milliárd forintos keretszerződést a balatonfűzfői Nitrokémia Zrt.-től — derül ki az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumokból. A cégek monitoring, mintavételi, laboratóriumi és szakértői feladatokat látnak el.  A szerződést március 20-án írták alá.
  • A Herceghalom Interat nevű Mészáros-cég pedig a Hidrot Kft.-vel közösen 241,1 millió forintért szállíthat 12 darab IRUS Deltrak 2.5-ös rádiós fűkaszálógépet és adaptereket az állami cégnek, az erről szóló kontraktust január 31-én szignózták. Érdekesség, hogy az egyébként csúcstechnológiás fűkaszát gyártó német IRUS honlapján csak a Hidrot Kft. van magyarországi viszonteladóként feltüntetve, Mészáros János vállalkozásának honlapján pedig az IRUS nem szerepel a forgalmazott márkák között.

Mindkét cég dolgozott már közpénzes munkán, az Apedt Enviro például már négy hónappal azután megnyert egy 260 millió forintos közbeszerzés az Országos Vízügyi Főigazgatóságtól, hogy Mészáros János megvette. Leggyakrabban mégis a Magyar Közúttal való üzleti kapcsolatáról írunk, hiszen az állami cégnek szállított már téli és nyári adaptereket, számos ruházati terméket, sőt: az erdőkertesi Egomax Kft.-vel közösen egy másik Mészáros János érdekeltségében lévő vállalkozás, a Híd-Tám Kft. nyerte el a közútkezelő hidak karbantartására vonatkozó 3 milliárd forintos keretszerződést,

Ahogy testvére, Mészáros LőrincOrbán Viktor miniszterelnök barátja, Magyarország egyik leggazdagabb embere – Mészáros János sem szűkölködik állami megrendelésekben. Számításaink szerint cégei csak tavaly 7,7 milliárd forint értékben jutottak közpénzből finanszírozott munkákhoz.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Kategóriák: Zöld hírek

Kijárási korlátozás – biztonságos marad az áruellátás

2020, március 27 - 09:35

Az Orbán Viktor kormányfő által bejelentett kijárási korlátozás semmilyen módon nem érinti az áruellátás biztonságát, tudatta az Országos Kereskedelmi Szövetség. Vámos György főtitkár lapunkhoz eljuttatott közleménye külön is felhívja figyelmet arra, hogy bevásárlás céljából is el lehet hagynia otthonát annak, akinek munkájához nélkülözhetetlen anyagokat (műszaki cikket,  építőanyagot és eszközöket árusító üzletben) kell vennie.

Továbbra is lehet vásárolni:

  • a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben,
  • az illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyiárut és a higiéniai papírterméket árusító üzletekben,
  • az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben,
  • mezőgazdasági üzletben, ideértve a műtrágyát értékesítő üzletet és vágóhidat,
  • piacon, helyi termelői piacon,
  • gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben,
  • üzemanyag-töltőállomáson,
  • dohányboltban.

Igénybe lehet venni a fodrász, manikűrös, szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatásokat, autó- és kerékpárszervizt, a  mezőgazdasági, erdészeti gépek és berendezések javításával és a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatásokat.

A legszükségesebb esetben személyesen is lehet hatósági, banki, pénzügyi, biztosítási és postai ügyeket intézni. az állatok ellátása, háziállat közterületi sétáltatása, az állatorvosi rendelő és az állatkórház látogatása,

Időkorlát az idősebbek védelmében

A szövetség felhívja a figyelmet arra a szabályra, amely szerint  saját és családja érdekében a 65. évét betöltött

9.00 óra és 12.00 óra között

mehet élelmiszerüzletbe, drogériába, piacra vagy patikába. Ezeken a helyeken 9.00 és 12.00 óra között rajtuk kívül csak az ott dolgozók tartózkodhatnak. Vendéglátó üzletben – az ott foglalkoztatottak kivételével – senki sem lehet, kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Kategóriák: Zöld hírek

A Tesco 2 órával rövidíti nyitvatartását

2020, március 27 - 07:15

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Tesco április 2-ától lerövidíti több mint kétszáz áruháza nyitva tartását. A cég ideiglenesen döntött így, vásárlói és munkavállalói egészsége érdekében. Az áruházlánc közölte, a megváltozott vásárlói szokásokhoz igazodva változtatnak.

Az új nyitva tartás jellemzően a késő esti kevésbé forgalmas időszakok rövidítését jelenti, amely hatékonyabbá teszi a kiszolgálást, és hozzájárul a munkatársak leterheltségének csökkentéséhez.

A Tesco Globál Áruházak Zrt. jelezte, a vásárlókat az áruházak bejáratainál és a tesco.hu oldalon tájékoztatják a megszokottól eltérő nyitva tartási időről.

Áprilistól az eddig éjjel-nappal üzemelő Tesco hipermarketek egységesen 6 és 22 óra között lesznek nyitva. Az Expressz üzletek eddig 6-tól 22 óráig működtek, a következő hónaptól két órával hamarabb, vagyis 20 órakor zárnak.

Az áruházlánc mintegy kétszáz boltjában eddig többféle nyitva tartás volt jellemző a helyi vásárlási igényekhez igazodva,  akadtak olyanok, amelyek 21 óráig üzemeltek, ezek a jövőben 19 órakor zárnak. Vasárnaponként több expressz üzlet reggel 8 és este 8 óra között működött, ezek délután 4 órakor bezárnak.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta, néhány napja újra megfontoltan, pánik nélkül vásárol a lakosság, az ideiglenesen rövidített nyitva tartás a helyzethez igazodó, tudatosabb vásárlást segíti, de azzal növelhető az a jellemzően esti időszak is, amit a családok, az alkalmazottak otthonukban tölthetnek. Vámos György szerint a fokozódó közegészségügyi helyzetben több nemzetgazdasági ágazat nagyvállalata egyre felelősségteljesebb szerepet vállal a járvány elleni országos védekezésben, különféle vállalásokkal segítik a közös harcot.

Változtat nyitvatartásán a SparA koronavírus-járvány miatt.
Kategóriák: Zöld hírek

Erre kell figyelni az adóbevallási tervezetnél

2020, március 26 - 21:03

Az őstermelőknek, az áfás magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak az adóbevallási tervezet egy „ajánlat”, ami nem válik automatikusan bevallássá. Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni az őstermelői, az egyéni vállalkozói és más, a tervezetben nem szereplő (például ingatlan-bérbeadásból származó) jövedelmi adatokkal.

Ha a mezőgazdasági őstermelő éves bevétele tavaly nem volt több mint 600 ezer forint, és más bevallásköteles jövedelme sem volt, akkor bevallást sem kell benyújtania.

Ha nem egészítik ki, nem módosítják a tervezetet, az nem válik érvényes személyijövedelemadó-bevallássá, erre a webes kitöltőprogram külön figyelmezteti is az érintett adózókat.

A hatóság a tervezet összeállításához a kifizetők, munkáltatók által beküldött adatokat használta fel. Mivel a nem kifizetőtől származó bevételek, jövedelmek, valamint az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozók tevékenységéhez kapcsolódó bevételek, költségek nem szerepelnek a nyilvántartásban, így azokat a tervezet nem tartalmazza, csak ajánlatként segít a bevallás elkészítésében.

A koronavírus miatt fontos halasztásról döntött a NAVHárom hónap haladékot kapnak a cégek az online számlázást érintő változásnál.

Ha az említett kör nem módosítja a tervezetét, vagy saját maga nem készít és nem nyújt be szja-bevallást, a NAV május 20-a után kéri a hiány pótlását, amire 15 napos határidőt ad.

Kategóriák: Zöld hírek

Változtat nyitvatartásán a Spar

2020, március 26 - 16:02

Megváltozik az összes hazai Spar és Interspar áruház nyitvatartása, írja a hvg.hu.

A döntés értelmében az üzletek hétfőtől péntekig általában 6:30 és 19 óra között, szombaton és vasárnap áruházanként eltérő idősávban lesznek nyitva. Ide kattintva részletesen is megtekintheti, hogy melyik áruháznak hogyan változik a nyitvatartása.

Szintén változtatás, hogy jövő hétfőtől a Spar Online Shop a megnövekedett rendelésszámra reagálva bővíti az igénybe vehető idősávokat, hétköznapokon elérhetővé válik egy új időablak, amely 22 és 23 óra közötti kiszállítást teszi lehetővé. A rendelhető áru mennyiségét azonban a korábban már bejelentett módon korlátozzák:

  • lédig termékek esetében 5 kg/termék,
  • darabban értékesített termékek esetében 10 darab/termék a személyenkénti vásárlási mennyiségi limit.

A cég azt korábban már bejelentette, hogy a leadott megrendeléseket kizárólag előre, online lehet kifizetni.

20 fok is lehet hétvégén, de mindegy is, mert remélhetőleg mindenki otthon maradSzép, napos idő lesz, ami nem jelenti azt, hogy lehet menni, terjeszteni a vírust.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Kategóriák: Zöld hírek

Itt a rabszolgatörvény 2.0 – a szakszervezetek kiakadtak a gyáriparosok javaslataitól

2020, március 26 - 14:54

A Magyar Gyáriparosok Szövetsége (MGYOSZ) tagjai nevében javaslatokat fogalmazott meg a gazdasági válság kezelésére, amit Varga Mihály miniszterelnök-helyettesnek küldtek el. A szakszervezetnél a munkajogi rész kiverte a biztosítékot, szerintük a munkáltatók újabb rabszolgatörvényt készítenek elő azzal, hogy a munkavállaló hozzájárulása nélkül változtathatnák meg a munkavégzés szabályait, és azt sem tartanák ildomosnak, ha azonnal el lehetne rendelni a csoportos létszámleépítést. A gyáriparosok szerint a szakszervezeti reagálás nem indokolt, túlzás új rabszolgatörvényt emlegetni.

Ezt javasolják a gyáriparosok

Az államnak, a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is törekedniük kell arra, hogy a járvány megfékezése mellett biztosítsuk a lakosság ellátását és a vállalkozások életben maradását – hangsúlyozzák a gyáriparosok szövetségének javaslatcsomagjában és úgy vélik, maximálisan  figyelembe vették a munkáltatók és a munkavállalók érdekeit.

Egyetértenek a válság sújtotta ágazati szereplők támogatására meghozott kormánydöntésekkel, de szerintük bővíteni kellene a kört, mert számos más ágazat is ellehetetlenült, nem csak akik már járulékfizetési vagy kataadó-mentességet kaptak. (Erre már a kormány is gondolt, ez derült ki a csütörtöki kormányinfón.) A foglalkoztatás lehetséges mértékű fenntartása érdekében indokoltnak tartanák egyes munkaügyi szabályok időleges módosítását, hogy a munkáltatók rugalmasabban intézkedhessenek. Utóbbi rész ellen tiltakozik a szakszervezet, lejjebb bővebben is kifejtjük.

Az MGYOSZ szerint általános járulék-elengedés szükséges a munkavégzési kötelezettség alól mentesített, de munkaviszonyban maradó minden dolgozóra. Javasolják, hogy megrendelőként az állam és az önkormányzatok legyenek nyitottak a szükségessé váló szerződés-módosításra, elsősorban a teljesítési határidőknél, illetve vállalják, hogy a kifizetéseket pl. 5 munkanapon belül teljesítik, hozzájárulva ezzel a vállalkozások likviditási helyzetének javításához. Kapjon figyelmet a szolgáltatások és a fuvarozás fenntartása, és hogy elejét vegyék a különféle gazdasági visszaéléseknek (például árazás; indokolatlan, érdekalapú nemteljesítés, átvétel indokolatlan megtagadása; vis maior helyzetek el nem ismerése) és ha mégis ilyen történne, szigorúan szankcionálják, akárcsak a munkaadó-munkavállaló közötti etikátlan és/vagy jogszerűtlen lépéseket.

MASZSZ: rabszolgatörvény 2.0

Nézzük most pontról pontra a javasolt munkajogi változtatásokat, amelyek egy részét a szakszervezet visszautasítja.

  • Eltérés a munkaköri leírástól.

Erre most is van lehetőség a Munka Törvénykönyve alapján, de csak szigorú időkorlátokkal, illetve a veszélyhelyzetre tekintettel a törvénykönyvtől el is lehet térni, ha a munkáltató és a munkavállaló ebben egyetért. Az MGYOSZ ezeket a korlátokat oldatná fel. A szervezet alelnöke, Rolek Ferenc szerint normál helyzetben helyén valóak a korlátok, a dolgozók érdekeit védik, most azonban különleges helyzet állt elő, rugalmasságra van szükség. Azt kell csinálni, és azonnal, ami adódik. Ha nem tudják elég gyorsan feltölteni a polcokat egy boltban, szükség lehet rá, hogy a munkaköri leírástól eltérően az adminisztrátort is be lehessen fogni árufeltöltésre.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, Kordás László szerint a javaslattal az a probléma, hogy a munkáltató felhatalmazást kap, hogy azt csináljon, amit akar, anélkül, hogy ebbe bele kellene egyeznie a dolgozónak.

  • Az otthoni munkavégzésnél függesszék fel a munkáltató kártérítési felelősségét.

Az otthoni munkavégzést szabály szerint meg kell hogy előzze egy munkavállalói felmérés, hogy otthon megfelelőek-e a körülmények, és ha nem, akkor meg kell javítani azokat. Egy több száz fős cégnél ez most vállalhatatlan terhet jelent. Ezt a kötelezettséget is felfüggesztetné az MGYOSZ, ha nem is fogalmazták bele a javaslatba. Továbbá ha valaki otthoni munkavégzésben van, és baleset történik, az munkabaleset, a munkáltatónak kártérítési felelőssége van. Ettől is el kellene tekinteni a veszélyhelyzet idejére szerintük. Ez ellen nincs kifogás, a szakszervezet szerint is jogosnak tűnik a felvetés.

  • Függesszék fel a csoportos létszámcsökkentési szabályokat.

Kordás László szerint ez nagy baj lenne, szabad kezet adna az azonnali csoportos létszámleépítésre. Most ezt 30 nappal korábban be kell jelenteni, ha nincs ez a szabály, pénteken lehet azt mondani, hogy hétfőtől ne jöjjenek az emberek dolgozni és nem lesz idejük a kormányhivataloknak, munkaügyi központoknak a felkészülésre, így hirtelen nagyon leterheltek lesznek. Ne feledjük el, a kormány is több százezres elbocsátásokra számít. A leterheltség mellett nem lesz idő arra sem, hogy esetleg más munkahelyet kerítsenek azoknak, akik a csoportos leépítésben érintettek.

A gyáriparosok szerint normál helyzetben tényleg kell 30 nap, hogy a munkaügyi hivatalok megpróbálják elhelyezni a csoportos létszámleépítéssel felszabaduló munkaerőt. Most azonban ez a feladat nem értelmezhető – nincs nagyon hova elhelyezni az embereket, hiszen számos munkahely leáll. Arra sem kell készülni szerintük, hogy mondjuk a kereskedelembe, vagy a szállítmányozásba irányítsák át, akit lehet. Másrészt ha még legalább 30 napig fizetni kell a bért, abba tönkre mehet a vállalat.

  • Függesszék fel azt a szabályt, hogy a szabadság kiadását 15 nappal korábban kell közölnie a munkáltatónak.

Erre most, a veszélyhelyzetben már van lehetőség, de kell a dolgozó hozzájárulása is. Kordás László szerint extra felhatalmazás a munkáltatóknak, hogy azt csináljon, amit akar. Rolek Ferenc szerint indokolt lenne eltekinteni a 15 napos szabálytól, de ha nem megy, annak sincs igazából jelentősége, hiszen a válsághelyzet nem 1-2 hétig, hanem valószínűleg hónapokig fog tartani. Mindegy, hogy most közli a munkáltató a szabadság kiadását, és az két hét múlva kezdődik-e meg, vagy azonnal.

  • Tegyék lehetővé a következő évekre járó fizetett szabadságok egy részének kiadását és ezek elszámolásának szabályozását.

Vagyis

a következő évek (minimum 2 év) szabadságait előre kivetethetnék a munkáltatók a dolgozókkal, aminek eredményeképpen a következő években a dolgozóknak nem lenne egyáltalán szabadságuk.

Erre mondta leginkább a szakszervezet, hogy rabszolgatörvény 2.0. Rolek Ferenc szerint is ez a javaslat talán legkeményebb pontja, de mint hozzátette, a helyzet is durva – nem lehet csak olyan megoldásokkal orvosolni, ami nem fáj. Megfontolásra ajánlják ezt a pontot.

  • A túlmunka, a pihenőidő, az ügyelet, a készenlét és a munkaidő beosztás szabályainak enyhítése.

Erre a veszélyhelyzetben szintén van lehetőség, de kell a dolgozó hozzájárulása is. A szakszervezet szerint ez is azt jelenti, felhatalmaznák a munkáltatót, csináljon, amit akar. A gyáriparosoknak az a célja a javaslattal, hogy minél gyorsabban, azonnal lehessen reagálni az adódó helyzetekre. Szerintük sok munkavállaló érzékeli, hogy rendkívüli helyzet van és felelőtlenség, ha valaki ezt nem látja be.

  • A vállalkozások és a munkavállalók terheinek csökkentése érdekében általános járulék-elengedést azoknál a munkavállalóknál, akik a munkavégzési kötelezettség alól mentesülnek, de munkaviszonyban maradnak és bért kapnak.

Ez a szakszervezet szerint kell, de nem elég, helyette az kellene, hogy az állam is szálljon be. Kordás László szerint nem a munkajogi szabályokkal van gond, hanem azzal, hogy a vállalkozásoknak nincs bevételük, ezért veszélybe kerültek a munkahelyek. A helyzet megoldásához a vészhelyzet idejére az állásidőre járó bér egy részét át kellene vállalnia szerinte az államnak, a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból finanszírozva. A vállalkozások jelentsék le, hányan, kik vannak állásidőn, milyen alapbérrel, és a Magyar Államkincstár ez alapján automatikusan küldje ki közvetlenül az embereknek, vagy a cégüknek az alapbérük egy részét, az átmeneti időre, és csak a bér másik részét kelljen állnia a munkáltatónak, amennyiben állományban tartja az embereit.

Több országban is van hasonló gyakorlat – a szakszervezet szerint nálunk is gyorsan meg lehetne ezt lépni. Ráadásul az MNB jelezte is, hogy kész támogatást adni a kormánynak ahhoz, hogy a veszélyhelyzet kezelése kapcsán ne legyenek finanszírozási problémák. Igaz, a legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter nem mondta, hogy lenne ilyen terv.

A MASZSZ véleményhez a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is csatlakozott. A két szövetség azonnali egyeztetést követel.

Kiemelt kép: SAM PANTHAKY /AFP

Kategóriák: Zöld hírek

Varga Mihály: nem pénzkérdés a védekezés

2020, március 26 - 12:18

Varga Mihály az állami rádió reggeli műsorában megerősítette, a koronavírus-járvány elleni védekezések gazdasági hatása a teljes költségvetést átírja. A pénzügyi akciócsoport dolgozik a  költségvetés újratervezésén, mert biztosítani kell a gazdaságvédelmi lépések – vállalkozások adófizetésének halasztása, a végrehajtások, árverések felfüggesztése, a törlesztési moratórium – pénzügyi fedezetét.

A pénzügyminiszter felidézte, az idei büdzsé elfogadásakor még szolid világgazdasági környezettel, 4 százalékos növekedéssel terveztek. A költségvetés mostani áttervezésekor az a feladat, hogy a bevételi és kiadási oldalt a valós gazdasági folyamatokhoz igazítsák, előkészítsék azokat a hosszú távú intézkedéseket, amelyek a gazdaság újraindításához szükséges pénzügyi fedezetet megteremtik.

Keresik a forrásokat arra, hogy a magyar gazdaság újra tudjon indulni, a későbbiekben pedig újra olyan sebességgel haladjon, mint amilyen a korábbi hónapokra volt jellemző – tette hozzá. Az MTI szerint a miniszter kiemelte, a magyar gazdaság eredményeit meg kell védeni. Mint mondta, kiadási oldalon is vannak áttervezésre váró tételek, például az olimpia elhalasztása miatt.

Varga Mihály közölte, a költségvetésnek biztosítani kell, hogy mnden kormányzati intézkedésnek adott legyen a pénzügyi fedezete.

A munkahelyek védelmén túl a pénzügyi eredményeket, a kisebb államadósság, a kisebb hiány elérését is védeni kell, továbbra is cél, hogy 3 százalék alatt maradjon az államháztartás hiánya.

Eredetileg 1 százalékos deficitet terveztek 2020-ra, ez a szám már nem tartható, de a költségvetésben több mint 400 milliárd forint tartalék van, adott a tér arra, hogy akár 3 százalékos deficittel is kezelhető legyen a helyzet. A pénzügyminiszter szerint azonban  magasabb hiány is elképzelhető, ha ez feltétlenül szükséges a  gazdaság újraindításához.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Kategóriák: Zöld hírek

Újra Magyarországon a madárinfluenza

2020, március 26 - 10:41

A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték.

A Nébih tájékoztatása szerint Csólyospálos közelében, egy kacsatartó gazdaságban hétvégén emelkedett elhullást tapasztaltak, valamint megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette.

A gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet, a járványügyi nyomozás folyamatban van.

A állami hírügynökség szerint a vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is folyamatos veszélyt jelent, ezért továbbra is érvényes a baromfik zárt tartásának kötelezettsége. Szintén kötelező a járványvédelmi minimum-feltételek teljesítése, vagyis a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni – hangsúlyozta a Nébih.

Kiemelt kép: Nébih.hu 

Kategóriák: Zöld hírek

Egyre több cég szállít vasúton

2020, március 26 - 07:29

Az európai áruforgalomban nő a vasút iránti igény, mert miután számos határon szigorították az ellenőrzést, a kamionok menetideje kiszámíthatatlanná vált, a tehervonatok viszont folyamatosan közlekedhetnek – mondta a Világgazdaságnak Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria (RCH) elnöke.

Megváltozott a megbízások összetétele is, főleg a leállt autóiparral és építkezésekkel összefüggő áru és nyersanyag volumene esett, továbbá áprilisban ötödével csökkenhet az üzemanyag-forgalom is, ami szintén kihatással lehet a vasúti fuvarozásra. Eközben megugrott a lakossági ellátást kiszolgáló, eddig kamionokkal kielégített szállítási igény, továbbá az agrárium is a vasúttól várja a gabonaexport és a szójaimport egy részének lebonyolítását a közúti korlátozások miatt – fejtette ki az elnök a lap csütörtöki számában.

Azt is elmondta, hogy a napokban elindult Kínából a járvány utáni első kontinentális vonat, amely Ukrajnán és Záhonyon keresztül érkezik a budapesti Rail Cargo Terminal – BILK-re konténerekkel megrakottan.

Hozzátette: az RCH arra számít, hogy mivel újra működnek a kínai gyárak és kikötők, útnak indítják a hajókat is Európa felé az Ázsiában rekedt konténerekkel, és visszaerősödhet az európai export. Áprilisban életre kelhet a tengeri konténerforgalom, sőt ezen a téren a nyáron nagyobb mennyiségi felfutás várható a korábbi kiesés miatt.

Kategóriák: Zöld hírek

A koronavírus miatt fontos halasztásról döntött a NAV

2020, március 25 - 15:21

Az új határidő 2020. április 1. helyett 2020. július 1. Addig a vállalkozások a már megszokott módon teljesíthetik adatszolgáltatási kötelezettségüket, a hatóság ugyanakkor azt javasolja, aki megteheti, mielőbb álljon át az új rendszerre.

„A járvány miatt életbe lépő korlátozások következtében számos vállalatnál a napi üzletfolytonosság biztosítása is bizonytalanná vált. Ráadásul a megváltozott üzletmenetre történő átállás a legtöbb helyen olyan mértékű technikai erőforrás bevonását igényli, hogy az adóhatóság által felkínált tehermentesítés szinte mindenhol szükségszerű” – mondta Sík Richárd, a Deloitte adótechnológiai csapatának menedzsere.

Ezekre figyeljen, ha a koronavírus miatt otthonról dolgozikA járvány miatt sok helyen elrendelt távmunka új biztonsági követelményeket támaszt.

A három hónapos haladék jó esélyt ad arra, hogy a megváltozott működési rend mellett is minden társaság lekövethesse az online adatszolgáltatásban felmerült változtatásokat. Ezen felül az új határidő lehetőséget kínál az alkalmazkodásra azon cégek számára is, amelyek eddig nem foglalkoztak az átállással vagy a visszamenőleges adatminőség javításával.

Máshol is kellene haladék

Mindezeken felül további tehermentesítés is várható. Az eredeti szabályok szerint július 1-jétől az adatszolgáltatási kötelezettséget kiterjesztenék, és – a számlában áthárított adó összegétől függetlenül – adatot kellene szolgáltatni szinte minden olyan kiállított számla tekintetében, amelyet belföldi adóalany számára, belföldön teljesített ügyletről állítanak ki.

Az online számla-adatszolgáltatás által érintettek köre emiatt számos új szereplővel bővülhet, a jelenleg adatot szolgáltató cégek jelentéstételi ügyletköre pedig nagyban kiegészülne. A mostani halasztásra tekintettel azonban elképzelhető a július 1-jei értékhatárcsökkentés elhalasztása, bár ez a lépés mindenképp jogszabálymódosítást igényel – tette hozzá Tancsa Zoltán, a tanácsadó cég adóosztályának partnere.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Kategóriák: Zöld hírek

Akármivel hitegetik, most ne írjon alá közös megegyezéses felmondást, mert nagyon rosszul járhat

2020, március 25 - 14:09

A koronavírus következtében egyre több olyan cég van, amelyik részlegesen vagy teljesen kénytelen lehúzni a redőnyt, és a kilátások is borúsak: egy friss felmérésben az emberek negyede számított arra, hogy a következő fél évben elveszíti a munkáját. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a nagyobb, tartalékkal rendelkező cégek jellemzően nem a felmondást választják, hanem áthidaló megoldásokkal igyekeznek megtartani a dolgozókat, máshol inkább az elbocsátások jellemzőek. Közben akadnak olyan munkahelyek, ahova növekvő számban keresnek embereket, ugyancsak a vírus miatt.

Félünk, hogy nem lesz munkánk

Az Idea intézet március közepi kutatása szerint

  • az aktív keresők 6 százaléka biztos abban, hogy elveszíti az állását a koronavírus következményei miatt a következő fél évben,
  • 12 százalékuk egyre nagyobb esélyt lát erre,
  • 28 százalék pedig egyelőre bizonytalan ebben a kérdésben.

Maga a kormány is százezres nagyságrendű munkahelyvesztéssel számol, Varga Mihály pénzügyminiszter leépítéseket vetített előre, és a kamara elnöke, Parragh László szerint csak az a kérdés, hány százezres leépítés lesz végül. A szakszervezet szintén tapasztal elbocsátásokat, de azt is, hogy a cégek egy része igyekszik állományban tartani a dolgozóit.

Ahol van tartalék, ott megtartanak, ahol nincs, ott felmondanak

Az elbocsátások erősen érintik a kölcsönzött munkaerőt, a betanított munkát, gyakorlatilag mindenhol, de kiemelten a vendéglátásban, szállodaiparban – számolt be lapunknak a MASZSZ elnöke, Kordás László. A szakszervezet információi szerint

  • azok a nagyobb cégek, amelyek rendelkeznek megfelelő tartalékokkal, változatos eszközökkel igyekeznek állományban tartani a dolgozókat.
  • A kkv-k viszont, illetve azok a vállalkozások, amelyeknek nincs tartalékuk, általában megválnak a munkavállalóiktól, felmondanak nekik.

A leálló nagyobb cégek a kölcsönzött munkaerőtől már megváltak korábban, a saját bázismunkaerőt viszont megpróbálják megtartani, amelyhez számos megoldás jöhet szóba – a szakszervezet is többféle megállapodást kötött már a munkáltatókkal.

Van, ahol az otthon töltött időt részben szabadsággal fedik le (ezzel jár a dolgozó legjobban anyagilag), a másik részt pedig a munkáltató rendkívüli fizetett szabadnapokkal, vagy más néven állásidő biztosításával (erre az időre már csak alapbér jár) biztosítja a munkáltató. Kordás László szerint egyelőre az a jellemző, hogy a szabadságukat vették ki a dolgozók, de van, ahol egyből állásidőt fizetnek.

Előfordul az is, hogy a munkáltató a korábbi bér 50-60 százalékát fizeti a leállás idejére. Hasonló megállapodásokhoz a munkáltató és a munkavállaló (ahol van, ott a szakszervezet) egyetértése szükséges.

Megemlítette, számos cég hozta előre a nyári leállást, például az autógyárak, valamint beszállítóik is.

Esztergom, 2020. március 18.
Az esztergomi Suzuki-gyár 2020. március 18-án. A Magyar Suzuki Zrt. vezetése 2020. március 23-tól április 3-ig leállítja az esztergomi gyártást. A tervezett leállás 3200 dolgozót érint.
MTI/Szigetváry Zsolt De ki fog kitakarítani a koronavírus után?

Az ember azt hinné, a vírus időszakában a takarítóknak jóval több munkájuk van, mint eddig. Pintér Zoltán tisztítástechnológiai szakértő blogjában azonban éppen arról ír, hogy a különböző intézményi, üzemi leállások miatt a takarítói szerződéseket is jó eséllyel felmondják, ami a tartalékkal nem rendelkező kkv-knál a dolgozók elbocsátását jelenti. Előbb-utóbb azonban szükség lesz a koronavírus eltakarítására – és ekkor szerinte csak azok a cégek fognak tudni labdába rúgni, amelyek állományban tartják az embereiket. Amihez az kell, hogy a megrendelők ne  mondják le a takarítást.

Közös megegyezést ne írjon alá a dolgozó, mert rosszul jár

A szakszervezet tapasztalata szerint sokféle megoldással próbálkoznak a munkáltatók, és sajnos ezek között van olyan is, amely kifejezetten hátrányos lehet a dolgozóra nézve. Ilyen például, ha a koronavírus kapcsán történő leállás, bezárás, létszámcsökkentés elrendelésekor megpróbálják a munkavállalót rávenni arra, hogy ő maga mondjon fel, vagy ha közös megegyezéses felmondást ajánlanak fel neki. Az a gond, hogy ha a dolgozó mond fel, akkor nem jár neki a végkielégítés – ez a pénz egyébként a munkáltatónál töltött 3 év után járhat, ha a cég mond fel. Közös megegyezésnél pedig eltekinthetnek a felek például a végkielégítéstől és a felmondási időtől is – ez szintén a dolgozót rövidítheti meg.

Ezért Kordás László mindenképpen azt tanácsolja, a dolgozók ne kezdeményezzenek, vagyis ne mondjanak fel, és a közös megegyezéses felmondást ne írják alá. Ha mégis megpróbálják erre rávenni őket, akkor keressék meg a hozzájuk legközelebbi szakszervezeti jogsegélyirodát, akár elektronikusan.

A munkaidőkeret meghosszabbítása csak végső esetben jöjjön szóba

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) nemrég azt kezdeményezte, hogy a munkaidőkeret meghosszabbításával fedjék le a leállások idejét, így megoldódna az iskolás szülők gondja, otthon maradhatnának a gyerekkel, ha nincs kire bízni. Lényegében arról van szó, hogy a dolgozó majd később teljesíti a most kifizetett, de le nem dolgozott időt. Kordás László azonban nem támogatja az ötletet, mert ezzel szerinte kiszervezik a munkavállaló alól a túlmunkáért járó jövedelmet. A munkaidőkeretnek ugyanis éppen az a célja, hogy a munkaadó minél szabadabban oszthassa be a munkaidőt, és lehetőleg ne kelljen túlórát fizetnie.

A munkaidőkeret meghosszabbítását csak végszükség esetén szabad alkalmazni.

Arra lehet számítani ugyanis, hogy amikor majd visszaáll minden a rendes kerékvágásba, akkor a dolgozókat heti 40 órán túl is jócskán befoghatják, de a meghosszabbított munkaidőkeret miatt a pluszórákat túlmunkáért járó díjazás nélkül kell teljesíteniük, amivel anyagilag összességében rosszul járnak.

Bajban az őrök is

A hotelek, a sport- és a szórakoztató központok forgalma is megzuhant, ezért mindent megtesznek költségeik lefaragására, így az őrző-védő szolgáltatásokat is felmondják. A Nevadasec Kft. tulajdonos-ügyvezetője, a Magyar Testőr Szövetség korábbi elnöke Romasz Sándor szerint azonban ez egy ponton túl sokkal nagyobb kockázatokat hordoz, mint amennyit a fenntartott minimumszolgáltatások kifizetése jelent.

Van, ahol most is keresik az embereket

A Profession.hu kutatása szerint összességében lelassult a cégek toborzási tevékenysége, 42 százalékuk leállította az új kollégák keresését, 16 százalékuk pedig úgy számol, hogy egész éves növekedési tervüket is befolyásolni fogja a koronavírus. A leginkább érintett iparágakban extrém csökkenés látható, más szektorokban azonban rekordot döntött a meghirdetett állások száma az utóbbi egy hétben.

A vendéglátással kapcsolatos hirdetéseknél 91 százalékos esést tapasztaltak az állásportálon, a szakmunka, fizikai munka és szállítmányozás/logisztika kategória is jelentős, átlagosan 50 százalékos csökkenést mutatott. Ezzel szemben például a jogi (+36 százalék) és mezőgazdasági (+175 százalék) kategóriákban jelentősen több, a mérnöki és ügyfélszolgálati állásoknál pedig szinte azonos számú álláshirdetést adtak fel a cégek. Kiemelkedő növekedést láttak még a nagyobb élelmiszerláncoknál, amelyek leginkább bolti eladókat keresnek a hirtelen megugrott forgalom kezelésére.

A szakszervezet szerint főleg az áruszállításban, egészségügyben, kereskedelemben várják a munkaerőt. A szakszervezetek továbbra is megosztják egymással az információt, hol vannak nagyobb felmondások, illetve hol keresnek embereket, ami segítség lehet az állásukat elvesztő munkavállalóknak – tette hozzá.

Kiemelt kép: Sven Hoppe/dpa/ AFP

Kategóriák: Zöld hírek

Csak hébe-hóba van meleg víz Almásfüzitőn, több mint egy hónapja tart a mizéria

2020, március 25 - 13:58

Olvasói panaszt kaptunk, hogy Almásfüzítőn, annak is leginkább Nagykolónia városrészén, 750 lakásban bő egy hónapja alig van meleg víz. Az alig azt jelenti, hogy délután, késő délután, amikor hazaérnek az emberek a munkából és lezuhanyoznának, pont akkor nincs meleg víz. Estefelé előfordul hogy megjön, de úgy háromnegyed óráig kell folyatni a csapból a sárga vizet, mire valami meleg és tiszta is jön belőle.

A lakosok igen bosszúsak, hogy már hosszú ideje kénytelenek nélkülözni a megszokott komfortos fürdést, vagy éppen mosogatást. Volt olyan szombat, és vasárnap, amikor 10 és 19 óra között nem volt meleg vizük, de megesett ez hétköznap is. Bő egy hónap után döntött az önkormányzat az ügyben, de nem ígérkezik gyorsnak a megoldás.

Bedöglött az egyik kút

A problémát az okozza, hogy a város vízellátását biztosító három fúrt kút közül a legnagyobba homokbeszivárgás történt, emiatt csökkent a vízkapacitás, és ezért korlátozták a meleg víz használatát – derül ki a polgármesteri hivatal honlapjáról. Eleinte arról volt szó, hogy megjavítják a kutat, és amíg nincs meg a tisztítás és az új szűrőket be nem állítják, addig korlátozzák a melegvíz-szolgáltatást. Az a megállapodás született, hogy a hidegvíz-szolgáltatás folyamatosan működik, míg a melegvíz-szolgáltatást délután (14 és 18 óra között), amikor megnő a fogyasztás, korlátozzák, hogy estére minden lakásban legyen. Az ivóvízellátást az Északdunántúli Vízmű Zrt. (ÉDV) biztosítja, a meleg vizet pedig a távhőszolgáltató Alfen Kft. juttatja el a lakásokba.

Sajnos víz nélkül nem tudunk meleg vizet szolgáltatni – mondta Galba Ferenc, az Alfen ügyvezetője. Mint megtudtuk, az ÉDV Zrt. február 13-án kérte először  a melegvízszolgáltatás leállítását a vízfogyasztás csökkentése érdekében, ennek van is nyoma az Alfen honlapján. Jellemző volt, hogy rendszertelenül, 4-6-9 órás leállásokat kért a vízművek az egyes napokon a rendelkezésre álló vízkészlet függvényében. Sokszor ezt előre nem jelezték, így a fogyasztókat sem tudta időben tájékoztatni a távhőszolgáltató.

Az ÉDV Zrt. indoklása szerint elegendő vízmennyiség áll rendelkezésre az igények kielégítésére, viszont az önkormányzat és a távhőszolgáltató kérésére, az ivóvíz utánpótlására, a távhőszolgáltató berendezéseinek védelme érdekében csak korlátozottan kerül sor. A víztartályok teljes lefogyásának elkerülése érdekében a távhőszolgáltató, a vízművel és az önkormányzattal egyeztetve korlátozza a melegvíz-szolgáltatást. Ezért vannak tehát szünetek a melegvíz-szolgáltatásban.

Nem tudni, mikor áll helyre a szolgáltatás

Sárga víz azért jön a csapból, mert a melegvízhálózat újraindításakor a vezetékhálózatnak fel kell telnie vízzel és fel kell melegednie, és ez felkavarhatja a csőben lévő lerakódásokat. Galba Ferenc is elismerte, ez nagy kellemetlenséget okoz a fogyasztónál és többlet felfűtési költséget a szolgáltatónál. Arra nem reagált, hogy a meleg víz érkezése előtt kifolyatott sárga vizet leszámlázzák-e majd, vagy sem. Viszont azt írta, hogy a melegvízszolgáltatás szünetelésének időtartamára alapdíjat nem fog számlázni az Alfen Kft.

Az ÉDV Zrt. megkeresésünkre azt írta, folyamatosan egyeztetnek a megoldásról az önkormányzattal és az Alfen Kft.-vel, azt azonban nem tudták megmondani, mikorra lesz folyamatos a melegvízszolgáltatás, mivel ebben nem illetékesek. A közművek önkormányzati tulajdonban vannak, ezért a felújítási, pótlási és beruházási döntéseket az önkormányzat hozza meg, egyeztetve az üzemeltetővel. A mérési munkákat az ÉDV már elvégezte, a felújítás több szakcég bevonását igényli, ezekből pedig kevés van Magyarországon. A cégek a saját leterheltségeik függvényében állnak rendelkezésre. A felújítási munkálatok az önkormányzati döntés után indulhatnak meg – írták magyarázatul.

Lajtos kocsikkal érkezik a vízpótlás

Ezzel most már nincs is gond, mert a testületi döntése megszületett. Almásfüzítő polgármestere, Beró László a 24.hu-nak azt mondta, megtárgyalták a helyzetet az Alfen Kft.-vel és az ÉDV Zrt.-vel, mostanra kiderült, hogy az elromlott kutat nem lehet megjavítani. A végleges megoldás az lesz, hogy előrehozzák a 2022-es csatlakozást a tatabányai karsztvízhez – ismertette a döntést.

A kormány nemrég döntött egy nagyszabású beruházásról: e szerint a komáromi ipari park megnövekedett ivóvízellátását nem a Dunából, hanem a tatabányai karsztvízzel oldják meg, vezetékkel viszik a vizet a vállalatokhoz. Február közepén jelent meg a kormányhatározat arról, hogy idén 393 millió, jövőre 5 milliárd forint központi támogatást kap a projekt.

A jelenlegi rendszer a helyi lágyvizet használja, viszont a tatabányai karsztvíz nagyon kemény, ezért központi lágyításra van szükség a használatához, ami Almásfüzítő számára jelentős, mintegy tízmillió forintos beruházás. Az előkészületek már elkezdődtek, de hogy mikorra lesz meg a beruházás, azt nem tudta pontosan megmondani a polgármester. Addig is a víz pótlására lajtos kocsikkal hoznak lágyvizet más településről és azt a rendszerbe engedve egészítik ki a két működő kút vízkapacitását, hogy legyen ivóvíz és meleg víz is. Délután kettő és hat között továbbra sincs meleg víz, este hattól délután kettőig folyamatosan van. Türelmet kérnek a lakóktól, mint mondta, mindenki azon dolgozik, hogy minél hamarabb legyen újra rendes vízellátás.

A város honlapján azt írják, a testületi döntéssel elfogadott megoldás lehet a leggyorsabb és a legköltséghatékonyabb, bár ez is több hónapig fog tartani.

 

Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt

Kategóriák: Zöld hírek